Márk kínai blogja

kedves mindenki!

mint látjátok mostanában nem nagyon szaporodik a bejegyzések száma, ennek nem az oka, hogy nem történik semmi, hanem épp ellenkezőleg, nincs időm írni. Sok minden történt Datong óta, elmentünk Belső.Mongoliába, jurtában aludtunk, aztán a repülőn összetörték a lótejpálinkát, így finom büdös lett tőle az összes ruhám, majd ,meglátogattam Matyiék, akikkel 2 hetet utazgattam shanghai-xian-peikng-nanjing útvonalon, ez sem volt rossz. Sokat gyalogoltunk, tejesteát ittunk, skorpiót ettünk, aztán vizsgázgattam is, azokon is túl vagyok, meg meglátogatott a télen a pekingi vonaton megismert kis gömbformátumú kínai Chen yu, aki mindenki szerint gyengéd érzelmeket táplál irántam, olyannyira, hogy a saját eljegyzési vacsorája után eljött hozzám hogy hozzon egy akváriumnyi halat, hogy legyen nekem is háziállatom. Aztán amikor utoljára találkoztunk kiderült, hogy egyke, és 6 házuk van kínában neki meg egy audiA6-osa, szóval megint eleresztettem az érdekházasság esélyét, vagy talán mégsem, mert holnapután csak azért jön le  Pekingből (12 óra) hogy odaadja a szülinapi ajándékomat, majd másnap megy is vissza. Már kezd vége lenni itt azéletnek, holnapután távozik Charlotte is, aztán szülinapi bulim után mindenki elmegy utazni vagy haza. Én is így teszek, és csak azelőtt jövök vissza, mielőtt hazamegyek, így a blogom írását valószínű itt abbahagyom, a további élményekről meg majd szóban mesélek mindenkinek. De az is lehet, hogy majd otthon unalmasabb óráimban befejezem az utolsó 2 hónap történetét, de most próbálom inkább élvezni a Nanjing-i élet utolsó napjait. Amiről meg csak annyit, hogy amennyire utáltam az első hónapban, most annyira megszerettem az egészet, az embereket. a kínaiakat a kajákat, és a bűzhöz is hozzászoktam. a kajákról meg annyit, ha valaki otthon megjegyzét tesz a mostanában felvett tökéletes gömbformámra, azzal örihari. na most tényleg abbahagyom,,, végezetül kaptok egy képet a lépcsőről...

Na szóval kedd este útra keltem Dommal és Sarah-val, hogy felkeressük a Datong nevű kisvárost. A vonat út 18 órás volt, és csak keményülésre kaptunk jegyet, így nem mondanám, hogy gyorsan telt el. 5 kínaival folytattam egyszerre bájcsevejt, és szenvedéseimet csak fokozta, hogy a negyedik óra után hasmenésem lett a dobozos levestől amit magunkkal vittünk. Hat óráig győzködtem magam, hogy kibírom Datongig, aztán akkor eljött a pillanat, hogy azon kellett győzködnöm magam, hogy a wc-ig kibírom. A maradék 6 órát felváltva a wc-n, illetve önfertőtlenítéssel töltöttem. Aztán Datongban találkoztunk Gergővel és Charlotte-tal, akik Xian-ból jöttek épp. Gergőtől kaptam egy igazi kínai papírsárkányt, szóval amint lesz szél lesz eregetés. Hehe. Aztán elmentünk szállást keresni, ami nem volt egyszerű, mert a legtöbb helyen nem fogadtak külföldieket, így egy lepukkadt hostelben kellett laknunk, drágán, ráadásul meleg víz is csak napi 2 órát volt. Este vacsoráztunk, a helyi lépcső üldögéltünk és a főutcán rodeóztunk, ami olyan állapotban volt, mint a szhelyi főtér  éve. (földkupac-lyuk-földkupac). Akkor még azt hittük, hogy ez a leggagyibb város a világon. Másnap elmentünk buddhista barlangtemplomokhoz, ami lenyűgöző volt, egy hatalmas hegyoldal telefaragva barlangtemplomokkal és milliónyi buddha-alakkal, most nem írok ilyneket hogy mikor ápült és miért, mert nem érdekel senkit sem meg nem is tudom, de ha van valaki akit mégis érdekel, akkor yunguang a hely neve, utána lehet keresni. Aztán visszatértünk a városba, ahol Charlotte kívánságára Xinjiang-i ujgur kaját ettünk ami jó. Kirendeltünk 15 félét, köztük a kedvencemet a dapanjit, ami krumplis paprikás csirke, de volt ott még mindenféle. A tulaj az végig szórakoztatott minket, igazi xinjiang-i tejteát főzött, ami sós volt, vagy éppen kamerázott minket. Délután egy még szebb helyre mentünk Xuan Gong si a hely neve, a függő palota-kolostor, ami egy hatalmas sziklafal oldalába van beleépítve kb 50 méter magasan, ezért úgy néz ki mint ha belehímezték volna a falba. Ott mászkáltunk, buddhákat fogdostunk, és rettegtünk a melységtől, illetve kínai turistacsoportoknak integettünk le. Ide már a kijutásunk is vicces volt, hiszen fekete taxival jöttünk ki, aki nem akart autópályadíjat fizetni, így simán áthajtott a kapun. Az őrök pedig rácsukták a sorompót, aminek a következményképp nem volt többé sorompó, mert letörte kedves taxisunk. Visszafelé már okosabb volt emberünk fekete szigetelőszalaggal átjavította rendszámát. Este még megnéztük a Kilenc Sárkány Falát, ami egy nagy kék fal 9 sárkánnyal. Aztán vonatjegyet vettünk hohhotba, persze csak állójegy volt, de csak négy óráig tartott a vonatút. A vonat kb 3000 éves volt, a padok erősen emlékezettek a kőszegi piroskára, ráadásul mindenki mindenhol dohányzott köpött hányt… De a kalauz elvitt minket az utolsó kocsiba, ahol találtunk pár ülőhelyet, így az út hátralévő részében megint kínaiakkal bájcsevegtünk, illetve a kalauz sapkájával játszottunk.

Na már régen nem írtam, de ez nem azért van mert nem történt velem semmi, hanem épp az ellenkezője. Az okosabbak már ki is találhatták, hogy bezony elfoglalt voltam. Most pedig regélek. Tolle lege

Május elsején szünetet kaptunk (előtte lévő nap meg csináltunk de ez más kérdés), így felkerekedtünk a szomszédos kisvárosba Zhenjiangba, ahol az évenként megrendezett Midi fesztivál 10. jubileumát tartották. Ez a kis összeröffenés számít kína legnagyobb rockzenei fesztiváljának, és hogy most lehozták délre igencsak boldoggá tett minket, így elmentünk. Délután kettőkor kezdődött, a délelőttöt ebéddel illetve az egyetemi boltban való vásárlással töltöttük, majd 2 órát álltunk sorba, hogy bejussunk. A fesztivál kb akkora helyen volt, mint 3 focipálya, semmi sátor, semmi alkohol, csak rohadt sok kínai, a gázabbik fajtából. Egy domboldalon ültünk le felvizezett Harbin sört szopogtatva, onnan néztük a „világhírű” kínai bandákat, illetve a külföldről hívott noname üvöltős zenészeket. Estefelé azonban ráakadtam az elektro-színapdra, ahol aztán megtaláltam amiért jöttem. Mint egyedüli külföldit, az egész tömeg engem bámult, és utánzott. Igazán elememben voltam, kb 1000 embernek mutattam, mi is az tánc, volt szilvalekvár kavarás, meg varázsgömb, nem is beszélve a fogjuk be az orrunkat és merüljünk alá című produkcióról. Aztán megérkezett Sarah, kezével egy üveg vörösborral, amit 2 perc alatt fel is hörpintett, így az este további részében remek programom volt. Sarah hány, Sarah elküld a picsába, majd utánam üvölt, hogy ne hagyjam ott,- ilyen vidám dolgokat csinált. Aztán a hatodik pánikrohama után leültettem egy székre, hogy maradjon ott, engem nem érdekel többé és elmentem táncolni egy kínai angoltanárcsajjal, akivel épp kezdtek alakulni a dolgok (pedig kínaiul beszéltünk…), amikor hirtelen Sarah megérkezett, és szó szerint fellökte szegény kínai csajt, hiszen egyedül érezte magát, és csak engem talált meg (ezért jó 20 centivel magasabb lenni a tömegben az átlagnál), így minden esélyemet elszúrta egy jó kis zhenjiang-i feleségre. Különben Sarah nagyon jó fej, vicces csaj, csak ha iszik,akkor bekattan. Látjátok mit tesz az alkohol az emberrel? Fúj.

Aztán ezután lementem az első sorba valami hatalmas kínai sztár koncertjére, aki olyasmi lehet, mint a lokális Pataki Attila, ahol váratlnul pogo alakult ki. 2 perc múlva egy homloksebbel és elferdült szemüveggel rohantam ki, visszamentem az elektro-koncerthez, ahol megtaláltam a társaság többi részét, és mivel már 11 óra volt, az aznapi fesztivál vége, úgy döntöttünk hazatérünk. Gergő és Sarah előbbi vonattal mentek haza, így én négyesben maradtam Charlotte-tal, Dom-mal és Chloe-val, ettünk egy kis tésztát, aztán a shanghai szupervonattal hazamentünk. Itt történt az este fénypontja, ugyanis kimentem a mosdóba, hogy bepúderezzem az orromat (azaz pisiljek, na), de az öblítő gomb helyett az emergency gombot nyomtam meg. Amikor az elkezdett pirosan világítani, vissza rohantam a helyemre, és üvöltöttem a többieknek, hogy tettessenek olvasást, vagy alvást, mintha nem tudnának semmiről. Aztán a vonat 200-ról lelassult 90-re (mindig ki van írva mennyivel megy), és a személyzete elárasztotta a kocsikat. Aztán egyikük megállt mellettem végigmért, és elment. Bizonyára mindenki tudta, hogy én voltam, de egy külföldit nem akartak megbüntetni, még ha az egyébként 20 perces útból 45 perces utat is csinál. Aztán hazaértem és elaludtam

Ez a hét volt a félévközi vizsgák ideje, nekünk is jutott egy, beszéltnyelvből tegnap. A feladataz volt, hogy fel kellett (volna) pontos kiejtéssel olvasni egy szöveget, aztán beszéd. Ez a szövegolvasás nem az erősségem mert ha hangsúlyozok, akkor lassan olvasok, ha meg folyékonyan olvasok, akkor a hangsúlyok nem jöbbek ki (ugye a kínaiban a szó hangsúlya is nagyon fontos - a szerk.). Aztán tegnap felolvastam az első szöveget,  azt mondta kitünő, de ez csak véletlen lehetett, és olvassak fel mégegyet. Egy köhögésnek álcázott kapd be hagyta el ajkaimat, de felolvastam a második szöveget is, erre közölte, igen itt már tényleg rémesek voltak a hangsúlyaim. Aztán beszélgettünk a vitorlázásról, aztán vége is lett. Egyébként más nem történt a héten. Mamó lekövérezett így megromlott a kapcsolatunk,tegnap buli volt, jó volt, végre összehaverkodtam a szomszéd szobában koreaival. Kedden elhatároztuk, hogy mégis elmegyünk 2 angol csajjal Hainan-ra. de nem sikerült repjegyet foglalni, mert a név rublikába amikor beírtuk az európai nevünket, kidobta, hogy túl hosszú (a kínaiak max 3 karakteres nevéhez képest), így Hainan ugrott. Helyette holnap megyünk Kína legnagyobb rockzenei fesztiváljára, mert itt lesz a szomszéd városban. Érdekessége, hogy az utolsó koncertnek 11kor vége van minden nap. És persze akkor már nem járnak buszok-vonatok, így nem tudjuk hol aludjunk, de majd megoldjuk. Aztán tegnap meg bevágódtam a sajtónyelv tanárnál, mert épp óra előtt olvastam blikk.hu-t és mindent tudtam a megbetegedésekről. Aztán jövő héten megyek 2 angollal Datongba buddhákat nézni, találkozni a Gergőékkel,aztán Belső-Mongóliába sztyeppére tehenegelni. Ma vettük meg a jegyet 20 órás keményülős vonatút. alig várom. 

De most abba kell hagynom, mert egy napja folyamatosan zsibbad a bal mutatóujjam begye.

először is nem tudom, hogy az előző bejegyzést mért jelenítette, meg ilyen b'zis színekben, de nem is érdekel különösebben. A múlt hétvége eltelt jó volt, csak már régen volt, így nem tudok sokat írni róla. Aztán a hétfő nem sikeredett túl fényesre az ovi miatt, mert a jobb-bal kéz kérdés nagyobb probléma volt mint gondoltam, így az óra anyaga (egy erről szóló dal) teljesen értelmetlennek tűnt. Ráadásul valami front lehetett, mert az összes kölök meg volt hülyülve. ELőször az egyik csoportban volt egy kislány, aki egy székkel verte a többieket, amit az óvónénik mosolyogva néztek, és amikor odamentem segíteni a már földön síró kis űldozatának, véletlenül hozzáértem, erre közölte velem, hogy ne merjek hozzáérni újra. Ezt olyan elszántan mondta, kezében meglengetve a széket, hogy inkább ráhagytam a dolgot, és mentem a következő csoportba, ahol eddig még nem voltam. Látszot rajtuk, hogy még nem láttak fehérembert, ezért gyakran kirohantak hozzám, és megfogták a hajamat, orromat vagy éppen a kezük közelébe eső testrészemet, hogy igazi-e.

Kedden este aztán társasági életet éltünk, kb 50-en ücsörögtünk a lépcsőn, de jó volt leszámítva egy manhattan-i srácot leszámítva, akinek szófosása volt. Szerdán nem volt semmi, tegnap konfuciusz templom volt a program esőben, aminek az angolok örültek én kevésbé, de sikerült elég nagy méretű titokzoknit vennem. Aztán ma meg nincs suli, mert Li BAi költő sírjához van kirándulás, amire elvből nem megyek, hiszen 5ször futottam neki tavaly annak klasszikus kínai irodalom zh-nak, aminek anyaga volt a ez a Tang-kori költő. MEg jövő héten május egy, valaki elterjesztette, hogy az utána való hét szünet lesz, ami így is volt tavalyig, csak megváltozatatták a törvényt, és most már csak 3 napos lett szünet, ami idén péntek-szombat-vasárnap. Amíg még tudatlanok voltunk és boldogok, a hosszú szünetben hittünk, addig először Taiföldre akartam menni 3 angollal, de a vízumkérdés, és a thai belzavargások megoldották a menjünk vagy ne menjünk problémát. Aztán  Kína déli szigetére Hainan-ra akartunk menni, mert pálmafa meg tenger ott is van, és a megnézendő templomok száma is igencsak mérsékelt, de hát ugye elmarad a szünet, nekem meg nem nagyon kéne hiányozgatnom, ha bátyámékkal is utazni szeretnék...

Aztán szerdán Mamó nagyon megalázott minket, szerintem hallotta, hogy otthon hogy alakulnak a dolgok, ezért fejébe vette, hogy megeteti az éhező magyarokat. Hangsúlyoznám, még mindig nem kell félteni, hogy kórosan sovány lennék. Meglátott minket egy étteremben, majd elkezdett beszélgetni velünk a kajákról, majd elment a konyhába, ahol titkon a kirendelt két fogás mellé még rendelt 3-at, majd az egész kb 50 yuan-es számlát rendezte.Én majdnem elsüllyedtem, ráadásul a kaja sem volt egy hű de nagy szám...

Nanjingban már nyár van. Napközben gyakran közelít a harmichoz, éjjel meg nyitott ablaknál alszunk. Ezért pénteken meg is tartottuk az első lépcsőpartit, ami nem volt egy nagy dobás, ráadásul még jól meg is fáztam. Aztán szombaton beteg voltam (még most is az vagyok, de már látom a fényt az alagút végén). Pénteken még találkoztam a nyelvi partneremmel is, aki szintén nátáhs volt, amit nem is rejtett véka mögé, csakúgy mint a taknyát zsepi mögé, de ezt leszámítva jól sikerült a találkozás. Kicsit el is szégyelltem magam, mert részletesen beszámoltam neki a Taizhou-i útról, mert odavalósi. aztán miután mondtam, hogy mennyit költöttem (jó sokt a taxik és a belépők miatt), közel 300 yuant, láttam nagyon elképedt. Erre mondta, hogy másnap haza szeretne menni, de nem tudja lesz-e a vonatra jegy, erre meg tanácsoltam neki, hogy menjen busszal, az gyakrabban jár. Ekkor jött a szomorú dolog, ugyanis mondta, hogy busszal nem akar menni a vonat csak 25 yuan, a busz pedig 40. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gondjaik vannak a kínai egyetemistáknak, hiszen ránézésre mind nagyon jó ruhákban járnak, menő telefonjaik vannak, szóval nagyon meglepődtem. Lányos zavaromban adtam neki egy tábla Milkát, amit húsvétra kaptam otthonról, hogy boldog húsvétot, ezzel hálistennek véget szakítottam a kínos szituációnak. Aztán este meg az egyik új kínai pajtikánk is jött velünk (xiao long -azaz kicsi sárkány), és amikor megkérdeztük, hogy gyakran jár-e a pajtijaival szórakozni, neki is az volt a válasza, hogy nem, mert az drága. szóval rájöttem, hogy kínában csak külföldi egyetemistának jó lenni. De azért xiao longnak már nem adtam csokit.

Aztán vasárnap Gergővel elrobogtunk a Nanjingtól fél órára lévő Zhenjiangba, ami az ecetjéről híres, meg a templomjáról. A templom egy nagy parkban volt, az nagyon jó volt, mert a kb 30 foknak köszönhetően minden tele volt kempingező kínaiakkal, akiknek nagyon bejöttünk, ráadásul hódolhattam a kedvenc sportomnak a pagoda mászásnak is. Aztán volt egy vursli is, ahol felültünk a kalózhajóra, ami rémes volt, soha többet nem próbálok ki ilyen dolgokat. Majd dolgunk végeztével áttértünk egy másik parkba, ahol nem olt semmi érdekes csak egy turistacsoport, aminek minden tagjával le kellett fényképezkedni. Délután mielőtt visszaindultunk volna, még betértünk egy étterembe, a legkoszosabba, ahol valahol jártam. Az étlapot elnézve nagyon kamilláztam, mert itt aztán minden húst lehetett enni, lovat, szamaratm kutyát.... a tbbinek nem ismertem fel az írásjegyét. A szokásos halszagú húst tettem a fejembe, ami kifejezetten jó volt, és utána meg visszatérünk a suliba. Hétfőn meg ugye húsvét lévén skippeltem az iskolát, de az ovit azt nem. Továbbra is próbáltam bevezetni őket a többesszám rejtelmeibe (nem kell sokra gondoni one finger-two fingers - ez volt a tananyag), de láttam, hogy a főóvónéni ezt nem szereti. Aztán később rájöttem, hogy valószínű ő sem érti a különbséget. Aztán éjjel belázasodtam. Kedden nem volt semmi, leszámítva hogy Xinjiang-i kját ettünk ami egy nemzetiség nyugaton. Valami paprikáskrumpli volt csirkebőrrel, meg egész jó húsleves, és valami ratyi padlizsán, nem voltam oda érte. Ma egészen meglepődtem, amikor egyik koreai osztálytársunk odajött (akivel még nem is beszéltem), hogy meséljek neki Puskásról. Érdekes, de a japánok és a koreaiak sokan ismerik. Miután megosztottam azt a sok mindent amit tudtam róla 7 másodperc alatt (gondolkodási idővel együtt) folytatódott a beszélt nyelv óra, ahol a tanár ismét megkérdezte tőlem, hogy mi volt a gyerekkori álmom. erre mindenkiből kitört a röhögés, mert amikor legutoljára megkérdezte tőlem, mondtam hogy mi az, mondtam, hogy repülőt vezetni, erre megkérdezte, hogy nagyot vagy kicsit, és én mondatm, hogy nagy repülőt (da feiji) ez nagyon hasonlít a maszturbálni igéhez, így persze mindenki félreértette. Aztán ma meg 3 kínaival szűrtünk egy folyóparton, amíg meg nem jött a vihar, és nem fújta le az összes hársfavirágot a fákról. és nem kapott mindenki akutt hörgést az allergiától, így betértünk egy mongol étterembe, ahol hagytam magam rábeszélni rizstésztára, amit nem kellett volna, mert nagyon rossz volt, de ennem kellett belőle, mert nem sérthettem meg őket. De ennek ellenére jól sikerült kis program volt, most értünk haza, és most el kellene kezdenem tanulni, mert két hét múlva félévközi vizsga, de szerintem már nem állok neki.

Ez a neve, annak az áldott ünnepnek, ami miatt tegnap nem voltak óráink, így egy uzgalmas utazást tehettünk a festői kisvárosba, Taizhoba. Persze ez nem igaz, mert Taizhou az egyik legratyibb hely a világon. Persze csak Ulánbátor után.... (nem tudom miért, de nagyon félek attól a vársotól)

Szóval ez az ünnep egy afféle halottak napja, amikor kis kínai barátaink elmennek az őseik sírjaihoz, és leseprik ünnepélyes keretek közt a sírt, áldozatot raknak oda, és áldozati papírpénzt égetnek. Egyébként durva, mert nagyon sok helyen vannak kis ledekkel megvilágított kis házioltárok (Pl dvd-bolt, éttermek, boltok) Ez egy szobrot jelent, ami elé mandarint meg ilyeneket pakolnak. Na szóval ebből az okból kifolyólag hétfőt megkaptuk szünetnek. Pénteken nem voltam kimenős hangulatban, ellentétben az ebédre elfogyasztott húslabdákkal, amik viszont igen, így szkippeltem az esti partit. Másnap tanulgattam, meg valamit csináltam amire nem emlékszem. Este 3 angollal vacsorázni mentem, a kaja ritka rossz volt, de érdekes volt, ahogy a szegényebbek, akik messziről valók, és nem volt pénzük hazamenni, az utcán gyújtottak tűzeket, és égették a papírpénzt, és a füstölőket. Vasárnap reggel meg felkerekedtünk, hogy ellátogassunk a két órára lévő Taizhouba, ahonnan a nyelvipartnerem való. Ő mondta, hogy egy gyönyörű város, és amikor rákerestem a wikipédián, ami szerint qingmingjie-kor hatalmas fesztivál van itt.

Hát elmentünk. A város szeméthalom, lepattant kockaházakkal és tele szeméttel. Egy kedves taxis azonban 80 (!) yuanért elvitt minket a helyre ahol a fesztivál volt. Ez egy hajófesztivál egy tó partján. A tó meg egy nemzeti parkban van. Nem is igazi tó, inkább olyan mocsár-szigetvilág, ahol hajózgatni lehetett, meg roppant izgalmas bemutatókat, a kínai parszatok életéről, állatokat lehetett nézni, és sétálni. elég unalmas volt, de legalább szabad levegőn voltunk. Nagy szám volt, amikor Charlotte elkezdett vetkőzni egy általa eldugottnak vélt helyen (a harisnáját akarta levetni a kb 25 fok miatt), amikor kb 3 darab kínaiakkal tömött kisbusz parkolt le mögötte. Ez vicces volt. Aztán hajóztunk is, kb 30 darab szerzetessel, mi fényképeztük őket, aztán ők fényképeztek minket, majd együtt fényképeztek minket roppant nagyot mókáztunk kacarásztunk, huncutkodtunk... Most nem jut eszembe több ilyen szó. Aztán megnéztük a másnapi főünnepség próbáját. Sárkánytánc, légibemutató, és a háttérben úszó sárkánynak felöltöztetett hajókon táncoló emberek voltak a látnivalók. De hát elég unalmas volt, és ráadásul, amikor valami ókori történeteket adtak elő, a táncosok pont olyan ruhát viseltek mint Karneválkor a gladitárork, gyorsan ki is számoltam, már csak 134 nap van addig....

Aztán 1 órás várakozás után sikerült fognunk egy taxit (azaz lefizetni egy autóst,) hogy vigyen vissza minket a városba, ahol betértünk egy étterembe. de előtte mis is vettünk áldozati pénzt 6 yuanért kb 150.000 yuan-nyit. Aztán vettünk egy sült kacsát, amit 4en kb 10 perc alatt benyomtunk, és csak utána mentünk kajálni, ahol kb 6 nagyfogást rendeltünk ki, ami még itteni mértékkel nézve is nagyon sok, még úgyis hogy Charlotte és én is benne voltunk a négyesben, és még azt a kacsát is megettük. Aztán miután a kirendelt többtonna kaját is megettük, maradék nélkül (megjegyzem rákot ettem, kis rózsaszínt, é anynira nem is volt rossz) elindultunk buszt keresni vissza. De legnagyob meglepetésünkre este hatkor az ősszes buszállomás be volt zárva, vonatra meg másnap reggelig nem volt hely. Én nem voltam elkeserdeve, kimondottan viccesnek találtam a helyzetet, hogy 4 európai beragad egy kínai a városba, ahol azelőtt még biztos nem volt más fehérember (amikor vacsoráztunk kb 20-an vettek körbe minket), és olyan mostszenvedősmajdviccesnektalálós-nak fogtam fel a helyzetet, de a két lány (másik Sarah volt) akik össze is vesztek, idegesek is voltak nem így fogták fel a helyzetet. Így az úgynevezett badache rendszerrel jöttünk haza, azaz kb dupla áron, úgy hogy egy kisbusszal elvittek minket egy benzinkútra, ahol a kisbusz sofőrje felkért minket egy járatos buszra, amin direkt hagytak helyeket ilyen esetekre. Este tízkor már vissza is értünk Nanjingba, ahol buli helyett egy művészfilmet kezdtünk el nézni, tehát  perc múlva mindenki hortyogott. Tegnap megint nem történt semmi, és ma már iskolába is kellett menni.

A hét első fele keddig eseménytelenül telt, amikor elszabadult a pokol. Történt ugyanis, hogy csoportosan elvonultunk egy étterembe, ahol 50 yuanért annyit eszik és iszik, amennyit bír akció volt. Az étterem egy 5 emeletes könyvesbolc 3. szintjén volt. Ne kérdezzétek miért. A kajánál már ettem jobbat is, de legalább nyugati volt, és rengeteg. De tényleg baromi sokat ettünk, és az ingyen sörikére is ráhúztuk a fejünket. Ennek meg is lett a hatása, hiszen amikor hazafelé sétáltam Dom-mal és Chloé-val rám akadt Lenke. Nem, nem a boltos Lenke, hanem a seprű. És habár ez a Lenke nem tud olyan bölcsességeket megosztani velünk mint kedves Lenke nénink a Szomszédok című teleregényből, amit azóta is folyton próbálok letölteni...többnyire sikertelenül. Na szóval Lenke a seprű csodás. Száraz fűzfaágakból kötötték, és az utcát söpörték vele a Xinjiekou felhőkarcolói alatt, míg fel nem tűnt Márk, aki elvitte a kollégiumi szobájába, de addig felsöpörte fél Nanjingot. Utána a kollégiumban üldögéltünk, majd eltaxiztunk a Mazzo nevű műintézménybe, ahol kedd lévén alig voltak, és a menedzser annyira megörült a külföldieknek, hogy egéz este ingyen fogyaszthattuk a hely whiskey-jét. Ebből kifolyólag megabrutálgiga parti kerekedett. Épp kínai kislányokkal roptam az O-zone dragosta Din Tei című megaslágerére (igen itt tart a zene...), amikor egy pincér odajött, és megölelt. Ezen nem csodálkoztam, mert ugye belső kisugárzásom átsugárzik, de a gonosz kis kiszolgálószemélyzet eredeti célja az volt, hogy a parti feldobásának és ereje fitogtatásának céljából felemeljen (igen, náluk itt tart a tánc...), aminek következményében az azelőtt elfogyasztott kb 3 tonna táplálék majdnem újra napvilágot látott, de hálistennek nem történt meg az eset. Aztán zárásig mulattunk, és utána meg hazataxiztunk. Ez volt eddig a legjobb parti, de tényleg...

Aztán ma meg kimentünk Charlotte-tal és Gergővel az aranypiac nevű kacatpiacra, a Mike, Badidas és VerszÖccse  világmárkák lelőhelyére, hogy a műanyagból készült jádetelefonok, és lejárt szavatosságú fogkefék közt ruhaneműket keressünk, persze azt nem találtunk, de mást igen. Történt, hogy egy yuan-ért vettem egy jégkrémet, aminek külsejére zöld bogyók és csíkok voltak rajzolva. Charlotte (aki persze ebben a témában szakértő) ajánlotta, mondván hogy milyen finom. Én meg persze képes voltam hinni valakinek, aki 2 yuanért veszi a csirkebelsőség kilóját, így megvettem a jégkérmet. Aztán kiderült, hogy a csomagon feltüntetett bogyók borsók voltak, a csíkok pedig zöldbabok voltak, ugyanis ilyen ízesítésű volt a jégkrém. Ennek ellenenére hihetetlen, de nem volt rossz, és legközelebb a vörösbabosat kóstolom meg. A hazaút nagyon szomszomorúra sikeredett buszon (ahol mindig oktató filmeket játszanak a nagyérdeműnek) most éppen egy a kutyaszar feltakarításának jelentőségéről szóló remekművet adtak, és amikor meghallottam az aláfestő zenét majdnem elbőgtem magam. Ich bin Schnappi, das kleine Krokodil - hangzott fel a filmben, és nekem azóta konstans honvágyam van... És még 108-at kell aludni...

na visszatértem. nem azért vártam eddig, mert sírtam (sajnos az emo-hoz már túl öreg vagyok), hanem mert a kedves vendéglátó országom a fél netet letiltotta, így nem hogy a napi Uhrin benedekemhez nem jutok hozzá, de öcsikém új felfedezettjét a Teknó Amerikánó című remekművet sem tudom kedvemre hallgatni. A múlt héten érdekes dolgok nem történtek, leszámítva, hogy voltam bankban. ez nem egy nagy dolog, de sikerült magamból abszolút hülyét csinálnom, ugyanis, amikor leültem a pulthoz (50 perc várakozás után) nem vettem észre, hogy 200 forintos valódi műbőr övem csatja felmondta a szolgálatot, így a pompás kis derékszíj hátul kilazult.Ez nem is lett volna gond, ha nem akad bele a szék háttámlájába. De ez megtörtént, és amikor márciui ösztöndíjammal épp el akartam hagyni a helységet, megtörtént a katasztrófa, farmerom olyannyira ragaszkodott a székhez, hogy ottmaradt, én meg továbbmentem (magyarul lecsúszott a bokámig) Persze 5000-en látták ezt a kis malőrt, és mindenki qrva jót mulatott. Én persze nem. A hét többi részén nem történt sok minden. Papóka is villantott egyet überkultúráltságával. Történt ugyanis, hogy egy szép szerdai reggelen valahyogy csak én és két koreai jelentünk meg, így az óra első 20 percében a tanár velem beszélgetett. Elmondta, hogy ismeri Petőfit, meg megkérdezte, hogy milyen nyleven beszélünk, szóval kiokítottam Magyarországról. (persze utána fél órával később, amikor valami kultúrális jelenségről volt szó, rám nézett, és közölte, hogy nem tudja hogy van ez nálunk Angliában...)

Aztán pénteken nagycsoportos hajvágás volt, Yongsu a koreai pajti levágta 4ünk haját, ebből 3-unknak ugyanolyanra, ami különösen emlékeztet a saját frizurájára. tehát most három Yongsu klón garázdálkodik nanjingban. Pont úgy nézünk ki, mintha bilimódszerrel vágták volna le a hajunkat, de legalább le van vágva.

Aztán pénteken két angol csaj Sarah és Kelly főztek, de a kacsa amit sütöttek, meglehetősen hasonlított a sültkacsázó kacsájához, ami innen kb 100 méterre van. Persze nem gyanusítom őket, csak a véletlen összeesésre hívom fel a figyelmet. Jövő pénteken rajtunk a sor, gulyást próbálunk főzni...

Szombaton magyar estét tartottunk, vasárnap meg tanultunk, meg a helyi Konfuciusz templom melleti piacon vásároltunk. Én persze övet, meg egy yuanes csokit, ami szar, de legalább csoki.

Hétfőn oviztam, nem sikerült túl jól, de nem érdekel. Egyébként a Lufthansa akció miatt, most mindenki szülei-ismerősei nekivágtak Kínának, már nekem is csak másfél hónapot kell várnom Takiékra, velük lehet kiküldeni a névnapi ajándékimat. Igaz van még addig 24 és fél nap, de jobb minél előbb tudatosítani az emberekben...

Igen beköszöntött a tavasz, sőt kimondottan nyári napjaink is vannak 26 fokokkal. Ez jó. A ssuli egyre unalmasabb, leszámítva, hogy pénteken mindenkinek elő kellett adni egy kicsit nemzete egy híres népdalából, nekem természetesen a vékony dezka című nótára esett a választásom. Egyik angol-kínai osztálytársunk is megörvendeztetett minket egy kínai szerelmes számmal, ami annyira volt rémes, hogy csak na. A dal amúgy is borzalmas ( yue liang dai biao wo de xin címmel mindenki rákereshet), erre még rátett Debby hangja, ami kb egy kismacskacsalád haláltusájával ér fel. És hogy tovább fokozza szenvedéseinket az istenért sem akarta abbahagyni egy sor után (ez lett volna az alapkoncepció), hanem egy egész versszakot előadott belőle. ez tudom, hogy nem hangzik annyira vészesnek, de ti nem tudhatjátok mit éltem át akkor. Ehhez képest Uhrin Benedek egy Blaha Lujza. Nem a tér, az énekes. Egyébként mindenkinek ajánlom a művészúr Égitestek című balladáját, szintén egy maradandó élményt nyújt.

Akiknek sikerült túlélniük Debby előadását, azoknak megkezdődött a hétvége. Charlotte főzött nekünk pénteken mexikói kaját, ami egész ehetőre sikeredett, de nem ez volt az est fénypontja, hanem az újonnan vásárolt teknőse, a szuicid hajlamú Hendrix, akit egész este pesztrálnia kellett. A kedvenc zenéjét (hendrixet) kellett hallgatnia, és rendszeresen ki lett rakva a padlóra, hogy sétáljon. Mondanom sem kell egy ilyen séta alkalmával aztán faszán el is tűnt szegény kis pára, azóta sincs meg...

Az estét 3 angollal meg egy koreaival folytattam, persze hol máshol is mint a Castle-ben, ahonnan hamar léptem mert a zene most valamiért a szokásosnál is gagyibb voltm így már hajnali négykor nyugovóra is tértem.

Pénteken még találkoztam új nyelvi partneremmel Wei Chen-nel, egy kis bajszos kiszeltünde-szemöldökű, de ezt leszámítva nagyon kedves kis kínai nőegyeddel, aki meglepően jól beszél angolul. Ezt megtartom, mert persze a a harmincéves kémikust már nagyon régen leírtam.

Szombat vasárnap viszonylagos tétlenséggel telt el, majd ismét hétfő reggel lett. Aztán nagyon hirtelen hétfő dél (alvást választottam suli helyett), és mehettem is kis óvodásaimhoz, akik teljesen meg voltak zakkanva, világért sem figyeltek volna rám. Sőt az egyik közölte velem, hohy milyen kövér vagyok. ezzel nagyon érzékeny pontra tapintott, és én meg elküldtem magyarul egy csúnya helyre, de a szorgalmasabbak meg azt hitték, hohy most angolul mondtam valamit, amit meg kell ismételniük, úgy hogy egyszer csak kórusban hallottam : "kú ja ajád..."

Aztán ma végre bevonultam iskolába is. Újabban szokásom lett a reggeli is, ami mi más is lehetne más mint baozi, illetve ha nagyon sok időm van kivárni, akkor zöldséges palacsinta. Aztán egyik tanár megkérdezte szerintem hogyan kéne nevelni egy egyke gyereket, amihez persze nekem nem volt túl sok közöm, így a válaszban a szerintem szó szerint kb 5 perces hallgatás következett, majd a tanár konstatálta, hogy nekem itt vége is szakadt a mondanivalómnak. Majd közölte, hogy készülni kellene (kiderült ez lett volna a házi tegnapról mára -mindig vannak ilyen kérdések, amiket végig kell gondolni), így azóta teljesen össze vagyok törve, nyugtatókon élek, és tényleg csúcsdepi lettem.

most megyek is sírni

a vasárnap eseménytelenül telt, olyan szinten nem tanultam a hétvégén, hogy fel sem tűnt, hogy az egész iskolai cuccomat a péntek délben ebédelés cljából kiválasztott vendéglátóipari egységben felejtettem, csak tegnap este, amikor rendet akartam rakni az asztalomon, ami meglepően üres volt. Ma meg voltam óvodázni, az álmos, boldog, szomorú, ijedt, és dühős szavakat akartam megtanítani. Nem tudom, hogy sikerrel jártam-e de az arckifejezésekkel hatalmas sikert arattam, amikkel demonstrálni próbáltam, az éppen tanítani kívánt lelki állapotot. De szerintem elégedettek velem. Ámen.

A mai nap mélypontja, és talán az egész kínai tartózkodásé a következő volt.

(megrázó részek következnek)

elfogyott a fogkrémem.

Nem ám, nem is ez volt. Épp arról volt szó, hogy lehet-e enni az utca melletti árusoknál, amikor tanárbácsi megkérdezte, hogy szoktunk-e ilyen utcán grillezett birkahúst enni (Ez gyakori, hogy kimennek egy grillsütővel, és pálcákra tűzdelt hússal, hallal, zöldséggel, mantou-val, aztán amit kiválasztottál ezek közül a megsütik neked fillérekért - a grillsütőt persze nem sütik meg) Erre nagyjából mindenki serényen bólogatott, hiszen a régi lépcsőparti hangulatának egyik nagy emelője volt a lépcső lábánál lévő ilyen árus, aki egy yuan-ért árulta a fenn említett birkahúst, és persze mi meg ettük. Na szóval, hogy a lényegre térjek, a tanár mondta, hoyg ezek a birkahúsok 99%-a macskából vagy még rosszabb esetben patkányból van. Azóta nem merek enni semmit sem, amiben hús van, még a padlizsánnal is hadilábon állok.

én megmondtam, hogy csak erős idegzetűeknek. most meg vessetek magatokra

a harmadik tanítási hét csillaga is leáldozott, magyarul szombat van. Hétközben annyit tanultam, hogy tulajdonképpeb most nem is nagyon kell. Tegnap meghallgattam Papóka élettörténetét, mert szünetben odajött hozzám, és úgy gondolta, hogy nekem arra most szükségem lesz, sőt még egy japán dalt is elénekelt. Alvásproblémám továbbra is fennál. Szerda este sikerült elaludnom korán, de kedves kis szobatársam azonnal fel id ébresztett, hogy elújságolja, hogy 10 perc alatt megcsinálta az aknakereső mittudomén melyik szintjét. Persze nem bírtam visszaaludni. Aztán tegnapelőtt meg már annyira fáradt voltam, hogy el is aludtam 10-kor, de hajnali négykor egy koreai csajra rájött, hogy most neki a folyosón kell sikoltania. Charlotte is gyakori vendégünk, minden este átjön, mert ugye suliba nem jár, és így este kell kársasági életet élni. Szerrdán egy utcán talált hatalmas száraz prémmel diszített rózsacsokorral állított be, hogy ajándék. qrva boldogok voltunk.

Aztán tegnap felmarkoltam első fizetésemet. 100yuant, és elindultam, hogy a seggére verjek. Ja a közvetítő azt mondta, hogy szeretnek a gyerekek. Nagyon. Kár hogy ez nem kölcsönös.

Aztán este nagy részét a szobában töltöttem, mert angolok elmentek Teppanyaki-t enni, de nekem nem volt rá felesleges 150 yuanem, így én maradtam a 10 yuan-es zelleres húsnál. Később amikor visszatértek, átmentem hozzájuk. Az elején elég unalmas volt a parti 4-en ültünk egy hideg szobában, pislákoló villanykörtével, és valami elromlott, ezért az összes zenét a falióra kattogása biztosította. Hálistennek megérkezett még kb 10 ember, és egyesült erővel átmentünk Castle-be. Az a jó ebben a helyben, hogy mindig ugyanazok  a számok vanak, ugyanabban a sorrendben, így már 2 számmal előbb tudod, hogy melyik szám alatt mész ki wc-re. Aztán (jobb híján) bálnalánnyal hazasétáltunk. Azaz először elmentünk vettem magamnak jiaozit 2 dobozzal. Ő kb 100 méterre lévő tésztázóba akart csirkebesőséges vérlevest enni. De amikor megkaptam a cuccosomat, és elindultunk, szabályosan hiszti rohamot kapott, mert nem akartam azon a 100 méteren kinyitni a gondosan becsomagolt jiaozit,mert annyira éhes volt. Aztán engedtem, aminek az lett a következménye, hogy akkora hévvel ugrott a kajára, hogy az egyik doboz az utcán landolt. A másik dobozt meg tulajdonképpen el is fogyasztotta, amíg a levesére várt, így csak én maradtam éhen. De azért valószínű ő is, mert még betolta a levesét, ami egy elég szép adag, én kb 2 kanállal segítetettem be, de ezuán még képes volt elmenni a megdumálszba,hogy vegyen egy nagy menüt 2 szendviccsel. Kezdem érteni mért ekkora.Aztán ma meg délutánig aludtam, az jó volt, most meg talán elmegyek az Auchanba (persze csak ha sikerül kidobnom a szobából, mert persze megint itt van) Szeretem, meg jóban vagyunk, csak időnként kicsit fárasztó....

Ismét zajlik az élet Kínánan, pénteken mulattunk Gergővel egy csöppet, aztán a hétvége  nagyrészt nyugodtan telt, köszönhetően annak, Charlotte-ot elkapta a Kalici-vírus, ami most rendesn pusztít errefelé, már én is felkészültem a hasmenés-hányásra. De eddig még nem következett be, Szombaton a varázslatos 152-es busszal kimentünk az Auchan-ba, bevásároltam egy csomó tisztálkodási eszközt, majd tanultam. De sokat. Hétfőn kb 15 fok és napsütés, ami remek volt. Legnagyobb problémám az alvászavar, ami hazipatika.hu tesztje szerint is rendkívül elhatalmasodott rajtam. Tegnap meg elmentem óvódába tanítani. 5 csoportban volt órám 10-15 percesek. Olyat játszottam, hogy dobtam a labdát nekik, és aki elkapta, annk valami primitív angol kérdésre kellett válaszolni. Ez az 5 évesek között ment is, de a végén beraktak egy 2 évesekből álló csoportba, ahol végig reménytelenül próbáltam elmagyarázni a stand up-sit down kérdéskört, aminek pár síró  kisgyerek lett a következménye, illetve térdfájás, ami a kb 20 cm magas ovis székről való felállás-leüllés 15000  szeres végrehajtásának áládod hatásaként jelentkezett (így próbáltam demonstrálni a dolgok lényegét. Alegjobb az volt, amikor 4 órakor az ablakban megjelentek a gyermekükért jövő szülők-nagyszülők, akiket meglátván kb mind a 30 pisis hangos zokogásban tört ki, így az órám utolsó 10 perce érdekesre sikerült, nem is beszélve a momentumról, amikor az öregek beszadadultak a terembe, és szinte kitépték a kezemből a labdád, és dobták a saját gyerekeiknek, hogy vlük is foglalkozva legyék. Délután meg tanultam. megint. De jó hírek is jöttek hozzám, hiszen a lufthansa. hogy a gazdasági válság miatt kiesett bevételeit pótolja egy kicsit, nagyon leszállította (kb. felére) az árakat, így meglovagolva eme remek lehetőséget, Matyi (a bátyám) és Eszter (ő nem a bátyám) érkezésüket jelezték. Május bégén jönnek és elviszem őket minden jó helyre. Szóval most nagyon hepi vagyok. A nekem szánt nagy és drága ajándékokat velük küldhetitek ki nekem.

Aztán ma lebeszéltem tancibácsikkal is, hogy emiatt hiányozni fogok a suliból egy hetet, de nem láttam rajtuk a totál depresszió jeleit, hogy nem látnak majd olyan sokáig, (pedig hazipatika.hu tesztjei után azonnal felismerem ki depis és ki nem) úgyhogy szerintem nem lesz gond.

a múlt heti beszámolóból kimaradt, hogy megcsináltuk a tavaszi nagytakarítást. A kezdéstől számított ötödik percben, az abszolút finisben megállapítottuk, hogy nem ártana rendesen is felmosni egyszer-egyzer kajaszafton és söröcskén hízott padlónkat, nem csak a fürdőből elcsórt wc-takarító felmosófával némi vízet szétfröcskölni, így elmentünk felmosófát venni, ezzel együtt a tanéveleji bevásárlást is mgejetettük. Gazdagabb lettem 2 állatvédős füzettel, egy rózsaszín rottringgal, és egy neonkék asztalilámpával. Ezek azóta is csak az asztalamon tornyosuló, kicsinek véletlenül sem mondható halom részét képezik.

Aztán a suliban még mindig nincs semmi, most is fogalamazást kéne írnom, egyet egy híres magyar szerelmes történetről (egyre valószínűbb, hogy a barátok közt 4543. epizódját választom) és egyet arról, hogy mi a véleményünk a  szerelem első látásra című csodáról. De valahogy nem akarózik, pedig már elmentem eprestejesgumibogyósteát venni, sétálni stb.... mégsem jött meg a tanuláshoz a kedvem

Aztán hogy ösztöndíjamat kiegészítsük, elmentünk munkát keresni. Egy bizonyos  Tan laoshi-t kerestünk fel, aki angoltanárokat közvetít a városban. tegnap 1-kor hívott, hogy sikerült 2-re beközvetítenie egy helyi óvódába angoltanárnak. 2-re legyek ott (fél órás út), és készüljek fel gyerekdalokkal és játékokkal. Hát amennyire sok időm volt felkészülni annyira jól sikerült a próbatanítás. Először egy középső csoporttal voltam (egy csoport 30 fő kb.), akik még elviselhetőek voltak, aztán menetem a nagycsoportba, ami kiméretű tahókkal volt telenyomva, akik véletlenül sem azt csinálták amit kellett volna, majd végü egy kiscsoportba mentem, ahol kb 35 megszeppent kis kínai emberegyed ült, akik annyira aktívak voltak, mint ugyanennyi fadarab, hiába énekeltem nekik az egyetlen angol dalt, amit ennyi idő alatt meg tudtam tanulni. De végülis azt mondták, hogy jővő hétfőn is találkozunk, ráadásul szombat reggel vissza kell mennem Tan laoshi irodájába, így lehet hogy azért összejött. Isten engem úgy segéljen

Aztán Mamókával is összefutottunk, aki most éppen hajat növeszt és úgy néz ki mint a mekis Arthur bohóc. Épp pár angollal álldogáltam a folyosón. Mindenkinek volt kedves pár szava, kivéve Charlottot, akire ránézett, és közölte: pang pang (kövér). Ami charlotte nem elhanyagolható súlyát illeti, már azelőtt is félrehívta Mamó, hogy valamit kezdeni kéne vele. De tudván, hogy Charlotte fogyókúrázik (nem eszik rizst csak húst, és azt is kólával, persze nem "lájtossal", mert attól meg rákos lesz), védemére keltem, hogy szerintem igen is fogyott. Bár mondjuk azon a testen +/-25kg simán elveszik. Mondjuk én sem panaszkodhatom, mert az evés nálam is nagyipari méreteket olt, mert amíg nem voltam itt, a kínaiak megtanultak főzni. A baozi-t árul hölgy (baozi-lady) már százméterről integet nekem (pedig nem ez az alaptermészete a kis káposztagőzben edzett lelkű kis párának), és csomagolja a mindennapi vacsorámat, a kápasztástáskát.

Ja, és ma 2 hét óta előszőr nem esik az eső, persze azt nem mondanám, hogy jó idő van, de mindenesetre jót tesz a lelkemnek, és talán a mosodáben lenn lévő ruháim száradásának is, így talán holnap mégsem kell kihagynom a sulit tiszta ruha hiánya miatt...

Na vége lett az új félév első hetének. Habár a korai 7.40 körüli kelések erősen megviselik a szervezetemet, nem is beszélve a délutáni leckeírásokról, egész jól sikerült. A hét elején gépem megmakacsolta magát, és kitalálta, hogy nem lesz inetrenetem. De tegnapelőttre normalizálódott a helyzet. Az időjárás sem változik, már másfél hete zuhog az eső megállás nélkül, és a következő két hétre is ilyen szutykos időt jósolnak. Kedden szerdán nem történt semmi, kiderült, hogy már júliusban hazatérhetünk, meg az is, hogy a szülinapom igazából ezen a héten volt, mert Charlotte elterjesztette a suliban, hogy szerda volt a szülinapom így tegnap szülinapi partim volt,ami egészen jól sikerült, az egyik angol csaj szobájában kezdtük laza sörözgetéssel, majd elmentünka helyi fekete-klubba  (tényleg az) testet rázni. Hajnali hatkor toltunk még egy kis jiaozit, majd nyugovóra tértünk. Most keltem, de nemsokára megyek vissza lefeküdni.

A suliban egyébként minden napra hülye fogalmazásokat kell írni (Pl: szülők hobbija, gyerekkori élmények) na szóval én ezekről mind nem tudok semmit sem írni, úgyhogy oldalakat hazudok tele, egy másik lnt termtve magamnak. Aztán tegnap elemntünk HSK (kínai nyelvvizsga) könyveket venni, amik porfgónak remekül be fognak válni.

szóval tényleg nem történik semmi.

Péntek esténk a szokástól eltérően eseménytelenül zajlott, leszámítva, hogy a gonosz szembeszomszéd, aki két hete ránkhívta a személyzetet, mert hangosnak találta a szobánkban hajnali 2 kor vísító Charlotte-ot, újra vette a fáradságot, és hajlandó volt köszönni, sőt még egy 2 perces bájcsevevegés is levezényeltünk.

Szombaton alvás volt kb délig, és elmenetm kontaktlencse folyadékot venni, úgyhogy most nem takarja csúf szemüveg mesés arcomat. Délután megnéztem a 21 gramm című filmet, ami nagyon jó, csak utána éles váltásként átsétáltunk charlotte-hot, ahol viszontláttuk a rég nem látott Chloe-t és Domot. Az este fő témája az volt, hogy kinek a valutája mennyit romlott a yuan-hez képest a gazdasági válság miatt (mi a ikor kijöttünk egy yuan 23 FT volt, most meg 35, de a FOntnál sem más a helyzet), így hamarosan le is léptem. Aztán vasárnap kiélveztem 2 hónapos szünetem utolsó napjának felét. Tehát végigaludtam este meg nekiláttam készülni órákra a pnteken kiosztott könyvekből. Igen, sajnos Kínában bevett szokás az előretanulás, és el is várják. A könyveink egyéébként viccesek, mert a leckék végén az új szavak résznél nem angolul vannak megadva a jelentések, mint eddig, hanem kínaiul vannak körülírva. Asszem most jött el az ideje, hogy végre vegyek egy kínai szótárgépet, csak várom, hogy realizálódjon egy kicsit a valutahelyzet. Aztán ma meg megint 7.24-kor keltem, de mivel a francia srác, az utolsó ember aki hajlandó volt reggel is tisztálkodni rajtam kívül elment, így teljesen enyém volt a fürdő. Aztán irány a suli.

Kapásból rossz terembe mentem, oda ahova régen is járnunk kellet, és ott áll Mamóka, aki nagyon megörült nekem, de azt mondta, hogy szerinte nekem már eggyel magasabb csoportban kellene lennem. Igaza volt, így átmentem új termünkbe, ahol szövegolvasással kezdtünk, azaz Yueduval. Az órát (új csoport, új tanárok ugye) egy kb 60 éves bácsi tartja (nevezzük Papókának). A kölcsönös bemutatkozás után megjegyzte, hogy milyen fasza kis kínai nevem van (egyébként ez sokan mondják, -köszönöm Wang tanárnő!). A csoportban kb 20-an vagyunk a nagy részük a régi csoportból való, van egy két newcomer, de azok is jó arcnak néznek ki. Egyébként Nanjingban most nagyon sok az új külpföldi. Aztán órák közti szünetben lementem charlotte-tal egy kis zöldséges palacsintáért, aztán visszamentünk beszélt nyelv órára. ezt is egy 50 körüli bácsi tartja, aki egy kicsit mosdatlan, de legalább végigpoénkodta az órát. Szerencse, de mindkét tanár tiszta kínait beszél, és teljesen lehet érteni őket. Aztán ebédre kitaláltam, hogy megünnepelvén az új tanévet veszek valami különleges kaját, így rámuttattam egy drága kajára a falra kifüggeszetett étlapon egy közepes árú kajára, amit hazavívén felfedeztem, hogy valami csípős béldarabok zöldségekkel. Hát a béldarabkák a kukában végezték, így nem igazán laktam jól, de tanultam 2 új írásjegyet, amik ha kaja nevében szerepelnek, nem szabad megenni a kaját.

Most meg majd megint nekiállok tanulni. Az idő egyébként nem jó, habár néha vannak melegebb napok is, de beköszöntöttek a tavaszi esőzések, így azon kívül, hogy a ruhák sosem száradnak meg mindenkinél teljesen szar közérzetet biztosít.

Igen, még a suli kezdete előtt elmentünk egyet utazni. Először Wuhanba akartunk menni, de ez enm jött össze, mert Charlotte is velünk akart tartani, és neki nem tetszett, hogy az nap este már útra kelnénk, ezért a jóval közelebbi Hangzhou-t választottuk, ahova elég volt másnap reggel elindulni.

Szóval charlotte miatt mindent meg kellett változtatni, és kedd reggel, amikor a buszra vártunk Hangzhou-ban, kibökte, hogy ő most túl másnapos (mily meglepő), és nem tudja, hogy kell-e neki a négy órás buszút. Nem kellett. így Gergővel vágtam neki a útnak. A busz normális volt, a Kémkölyköket kellett nézni, ami még mindeig jobb volt, mint utolsó repülőutamon látott a Barbie.babák készítéséről szóló remekmű. (mert ugye az is kínában készül). Hangzhou szép város, leszámítva hogy három napig zuhogó esőben kellett mászkálnunk. ELső nap elfoglaltuk a szállást (30 yuan/nap a legjobb hostel volt, amiben laktam), majd elindultunk a város legnagyobb nevezetességéhez a Nyugati-tóhoz. Út közben összefutottunk véletlenül 2 kínai szakos ismerőssel, és le is szerveztünk egy kis mulatságot, így új és szebb célokkal vettük a nyakunkba a várost. Először a tó partján kolbászoltunk, de a zuhogó eső a Lei Feng nevű pagodába űzött minket, ami a "legkedvencebb" pagodám. Hogy szegény kis turisták el ne fáradjanak, a dombra amin áll (mert ugye minden valamire való pagoda egy dombon van) mozgólépcső vitt fel, és nehogy a pagodamászással legyenek problémáink, üvegliftek vitték fel az embereket a 4 emletes pagosára. De nehogy a gombnyomkodás legyen megerőltető, ezért öltönyös csávókák hívták nekünk a liftet.

Este belejetettünk a városba, ahol vacsorát tettünk a fejünkbe és hazamentünk. Másnap délelőtt ismét pagodáztunk a helyi /harmónia pagodájában voltunk, ez egy kb 800 éves pagoda 200 lépcsőfokkal és lift nélkül. Megmásztam, de nem szerettem. A körülötte lévő parkot viszont annál inkább, mert a park tele volt Kína híres ilyen jellegű épületeinek kicsinyített másával, ami elég jó volt, habár az eső eléggé elrontotta az egészet. Aztán az egyik wc-ben felfedeztük, hogy benn a wck-ben fák nőnek a piszoár mellett, és azt akartam éppen lefényképezni, amikor egy kedves kínai gyermek odajött, és elárulta a titkot, hogy az nem látványosság, hanem egy pöce.

Utána a wu-hegyre mentünk fel, hát az már nagyon unalmas nedves volt. Annyira zuhogott az eső, hogy az előtte álló pénzügyi és adózási múzeum egyenesen hívogatónak tűnt. Utána az ameriaki régi villamosnak álcázott busszal elmentünk egy újabb parkba, de ekkor már annyira szar volt az idő, hogy odaérvén elhatároztuk, hogy visszamegyünk a városba. A buszon fagyit ettem (mert ugye miért is ne mínusz fokokban), csak a pohárba teljesen bele volt fagyva,így elhatároztam, hogy a kezemmel egy kicsit felmelegítem. De a busz fékezett, én meg véletlenül összeszorítottam a poharat és ennek következtében a pohár alján lévő öklömnyi nyákos jégdarab felrepült egy méter magasra, majd az előttem ülő kínai pasas arcán landolt, ahonnan lefolyt a kabátján keresztül a nadrágjára. Gergő meg persze hangosan toporzékolva visított a röhögéstől, így nem igazán szerettek onnan kezdve minket. Aztán kimentünk a vasútra jegyet venni, és elindultunk egy boltot keresni, útunk vörölámpás masszőrszalonok között vezetett, ahonnan kedves kis prostik integettek invitálóan. Aztán találtunk egy Carrefourt, ahol vettünk estére koreai smack-levest és bagette-et, ami teljesen szétázott, mire hazaértünk. Este találkoztunk Norsival és Zsuzsival és összedobtuk a magyarpartit. Jó volt, nem is tetszett a hosteles néninek, de rendes volt, mert másnap alig jegyezte meg. Másnap dél körül elhagytuk a hostelt és egy kis erőssavanyú levessel nyugtattuk megviselt gyomrunkat és elmentünk hajózni a tóra. elmentünk egy szigetre, ami uncsi volt, onnan meg egy másik helyre ahol kertek voltak. Ezek szépek voltak, mert Hangzhou már elég délen van, és szabadon terem a fikusz meg a pálma, ráadásul minden virágzott (sőt még érő mandarint is láttunk). aztán elmentünk Egy Yue Fei nevű hadvezér-költő templomába, ami aztán überunalmas volt. Ezután visszamentünk a városba Gergőnek McDonald's-ot keresni, de persze nem volt így tojásos palacsintával kellett kihúzni a hét órás vonatutat. Spórolásból választottuk a vonatot, mert az 50 yuan-nel olcsóbb. ez a legalacsonyabb szintű kínai vonat volt, ami minden szirszarnál megállt, és ott is maradt legalább egy fél órát. A vonatban 3 kisgyerek bömbölt kórusban, a leghangosabban síró persze pont mellettem. Kész megváltás volt visszaérni Nanjingba hajnali 2 kor.

Ma meg aztán regisztrálódtunk (lehet hogy másik csoportba kerülünk mint kedves Charlotte) és most meg megyek kajálni

Megjegyzés:

Valaki felhívta a figyelmemet, hogy amit írok az tele van helyesírási hibákkal, és át kéne olvasnom a bejegyzéseket, mielőtt publikálom őket, de köszönöm szépen nem fogok ezentúl sem élni a lehetőséggel....

na ma már talán a címnél többet is megosztok veletek Xianban tett kis kéjutazásomról. Szóval Xian shaanxi tartomány székhelye, Kína kellős közepén van, és legnagyobb látnivalója az agyaghadsereg. Szóval majdnem ide nem jutottam el, mert rossz vasútállomásra mentem ki, de a kicsit "megösztönzött" taxisofőr végül is a vonat indulása előtt tíz perccel ott is volt a Pekingi Nyugati vasútállomáson, ami ugyen elégnek tűnik, sőt ha otthon egyszer ennyivel korábban értem volna ki a vasárnap esti IC-hez, akkor egyenesen büszke lettem volna magamra, csak a Szombathelyi és Peking legnagyobb vasútállomása nem ugyanaz. Biztonsági ellenőrzés, utána meg el kell menni a kijelölt váróteremben, ami persze az épület másik végében volt 2 emelettel feljebb. Ippeghogy felugrottam a vonat felé majd robogtam Xianba. A vonaton már nem voltak olyan kedvesek az emberek, mint a pekingin, ez azért volt, de tele volt a fehérsapkával megjelölt kínai muszlimokkal, akik nem olyan túl barátságosak, ráadásul egy fekete srác mis ült a kocsiban így  engem senki le sem sz'rt. De nem is bántam, legalább aludthattam volna, ha nem ül velem szemben egy nagymama és a két unokája, akik érdekesen szórakoztatatták egymást. a nagymama kb 2 percenként megverte az unokákat, ezt a gyerekek fizikai erejükhöz mérten viszonozták, majd két perc múlva mint ha mi sem történt volna bájologtak megint. A vonaton repülős kosztot árultak 100 forintért, meg manadarint, kilóját ugyanennyiért, úgyhogy evéssel töltöttem az egész utat, illetve a magammal hozott LLL könyv kb 278-edszeri kiolvasásával. Reggel 7kor már Xianban is voltam, ahol a 12 óra vonatút után különösen üdítően esett a másfélórás sorbanállás a vonatjegyért, aminek a végén közölték, hogy a Holdújévenek most lesz vége, tehát most utazik el, így a köbvetkező egy hét vonatjaira egyikre sincs jegy sehova. Akkor rohantam a buszállomásra, hogy majd akkor visszajövök Fekvősbuszon Nanjingba, de olyan meg persze nem járt, így elrohantam egy netkávézóba, hátha lesz valahova olcsó repjegy. Bárhova, csak ne kelljen egy hetet pluszban Xianban maradnom. Legnagyobb örömömre négy nappal későbbre akadt egy jegy Ürümcsibe (legnyugatibb tartomány székhelye, ahol már csak az ujgurok élnek brrhhh...) és még egy Nanjingba. Gyorsan le is csaptam rá (mindennel együtt 8000ft volt), és elmenetem megkeresni a hostelt. Nem volt nehéz a város főterén álló harang és dobtornyok között állt. Teljesen korrekt, és barátságos tiszta hostel volt angol wc-vel. Első nap szobatársam Geal volt, egy ausztrál néni, aki 62 éves bolt és hostelekben élt, így járta a világot, első nap vele jártam be Xian nevezetességeit. Itt egyébként már sok belső-ázsiai nép keveredik a kínaiakkal, ezért kicsit máshogy is néznek ki. mind szőkék és kékszeműek.

Na ezután remek kis vicc után (valójában csak a bőrük sötétebb, és a hajuk göndörebb) folytatom a leírást. Elmentünk a város muszlim negyedébe, ami egy roppenat érdekes hely volt, mert itt minden emberen fehér sapka volt, asszonyaik pedig kendőket hordtak. A kajájuk isteni volt, hiszen erre a földművelés már nem igazán megy, azért szinte csak húst ettek, persze csak marhát és birkát, és ezt előszeretettel töltötték házi sütésű kenyerekbe egy ilyen McXian szendvics 5 yuanbe került és egy szívkoszorúér elzáródásba, d ehát isteni volt. egyébként a többi kajájuk sem volt semmi, és ezt nem a"szegénykisállatoknemakarlakmegennititeket" típusú vegáknak mondom, hanem a vagány húsevő emberegyedeknek. Ezt még utána meg is koronáztam egy kis aszaltgyümölcsökkel töltött sütivel és egy kis levendulateával. Százezres vércukkorral és Geal-lel ekkor elmentünk megnézni, az eddig általam látott legszebb templomot. ez egy régi kínai templom volt, amit átalakítottak mecsetté. Olyan kőcsipkéket még nem láttam, mint amik ott voltak, ráadásul ez enm turistáknak volt fenntartva, hanem rendes imaházként működött, tele papokkal, ott sakkozó hosszúszakálló hívőkkel (persze nők egyátalán nem voltak) és az utcán kiszórt félmarhákon (mert ez jellemző momentuma Xiannak a sok hús miatt) dagadtra hízott macskák és kutyák tömkelegével. A hely ennek megflelően tiszta retek volt, de ennek a helynek kimondottan jól állt ez. Nem is igazán akartam fényképezni sokat, mert nem akartam játszani a hülyeturistát, de azért pár képet ellőttem, meg amúgy is siettem, mert Geal-lel találkoztam utána, hogy együtt menjünk Kína leghíresebb pagodájába a Nagy Lúd pagodába. A pagoda előtti téren egy kb szombathelyi Főtér méretű szökőkút állt, ami kínai opera zenéjére ütemesen "táncolt" hihetetlen látvány volt. Legalább ammyira mint a kínai csaj, aki beugrott az egyik vízsugár alá, hogy lefényképeszlkdjen, csak az érte meglepetésszerűen, amikor szemből elkapta egy váratlan kb 10cm átmérőjű vízsugár, ami ellen úgy védkezett hogy megfordult. Miután teljesen ronggyá ázott, és elvezették, én meg végre kaptam levegőt a röhögéstől bementünka többszázéves pagoa belsejébe természetesen csoda nagy áhítattal...

na a pagoda életem nagy csalódása volt, mert PVC padló és panelhangulat volt benn, hatalmas kapcsolószekrényekkel, így megmásztam gyorsan, de a tetejéről sem lehetett semmit sem látni a pára miatt, így visszaosontam a belvárosba. A  régi városrészt egy kb 20 méter vastag taljesen ép fak veszi körül, aminek aljában a kínai Montemarte.nak nevezett kis alakulat alakult ki, itt elnézegettünk a sok gagyiság között, persze nem vettünk semmit, és hazatértünk. És elmentünk a helyi Wallmartba, ahol teát vettem, meg megnéztük az esti kis tűzijátékot, ami ebben az időszakban mindennapos, a fák ágai alatt, amiket a szépérzékkel roppantmód meg nem áldott kíniak különböző körömnyi virágokkal ragasztottak tele, hogy az emberben az 5 fok ellenére tavaszérzést keltesenek az emberben. Remek volt. Este meg nem kellett altatni senkit sem, mert Geal is az éjjeli vonattal jött.

Másnap akartam menni az Agyaghadsereghez, de az úton vettem észre hogy hiányzik a fényképezőgépem. először abban bíztam, hogy megtalálom a szobában, mert a mellkaszsebemből csak nem vették ki, de aztán konstatálltam, hogy de. Ekkor teljesen magamba roskadtam, de megjelent Geal, aki persze a fényképezőgépekhez is értett így, elmentünk a Suningba, ami olyan mint egy Media Markt, csak itt lehetett alkudni. Vettem is egy Olympus márkájú kis feketét. Este meg a hostel halljában mindenki arról számolt be kinek milyét lopták el, ekkor derült ki hogy xian az egy ilyen város (rajtam kívül még egy fekete srácnak, mint később megtudtam a korábban említett XY és egy haverjának, majd a suliból még egy német srácnak is itt lopták el a kameráját, ráadásul az új szobatársaimanka kerek szőrős mexikói Sarah-nak is levágták a kezéről a táskát.

Este pedig amikor mentem vissza a hostelbe elmentem egy vöröslámpás massage-szalon előtt, ahol a kinn álló hölgyike igen invitált befelé. De hát nem volt kedvem masszázshoz, sőt még szifiliszhez sem, így továbbmentem. Erre a hölgy megragadta a kezemet, és elkezdett befelé ráncigálni. ekkor már tele volt a tököm xian-nal. másnap elmentem az agyaghadserghez, nagyobb számra számítottam. volt 3 gödör, az egyik a nagy, ami minden képen rajta van a másikak meg ilyen pici kis vályatok amikben pár összetört harcos feküdt. Tulajdonképpen érdekes volt, de csak viszonylag messziről lehetett megnéznia katonákat, és maga a császársír sem más mint egy füves domb, amit messziről meg lehet nézni. Szóval estére korán már vissza is tértem Xianba, a szobámból kiköltözött a két mexikói csaj (átmenteka  szomszéd városba, mert nem szerették Xian-t). Így egyedül maradtam. Estém nagy része azzal telt, hogy a fürdőkabin és a wc közti dupla fal 2 rétege közül kibányásszama  kulcsot, mert sikerült beejtenem (ne kérdezzétek hogyan...) és nem akartam a 100yuan-es depozitot elveszteni, így 2 személyzeti taggal, és egy kis furfanggal fél óra múltán be tudtam emmi a szobába, így egy darab narancssárga boxeremen és a vállamra terített tötülközőn kívül mász is magamra vehettem. Ez volt a tavaszünnep utolsó estéje, és a főtérre néző ablakom alól indították a városi főtüzijátékot. Este ezért kopogtak is, hogy valaki be szertne jönni nézni, és legnagyobb meglepetésemre egy törtök srác volt az, akivel azelőtt Pekingben vártunk egyszer repülőcsatlakozásra. kicsi a világ- állapodtunk meg. Utolsó napomon a Xian melletti egyik szenthegyre (2 is van, de az egyikre már a szar idő miatt nem volt kedvem felmászni) és ey régi császári üdülőhelyre látogattam el. A hegy jó volt, fellibegőztem, ott valami ősanya szentélynek áldozatk öreg parasztok, majd további 1503 lépcsőfok megmászása után, forrásvízből főzőtt teát szürcsöltem, és próbáltam átvenni a hely szellemét, amíg 2 kínai meg nem érkezett, és okos kérdésekkel nem kezdett el bombázni (mi Európa fővárosa? Hányan élünk Európaországban? Tudom-e, hogy nincs semmi a hegy tetején?) az utolsóban mondjuk igazuk volt.

A hegy lábánál volt a Mennyei tisztaság tava (vagy valami hasonló nevű) komplexum, ami egy császári és előkelői üdülő és fürdőtelep volt egyszer. Érdekes volt, majd mindenkinek mutatok képeket. Este pedig indult a repülő, de hatalmas viharok miatt csak 2 óra késéssel.Kínában a repülők egyébként nem olyanok mint otthon, hogy felszállnak és valahol meg le, aztán csá, hanem sok gépnek közbeiktatott állomása(i) is vann(ak).

Szóval a repülés sem volt semmi, dölöngéltünk rendesen, nem lehetett seemit sem látni az ablakon, és leszálláskor még a zuhanós üléspózt is felkellett venni, hátha túl nagyot zuttyanunk, de nem így lett. Aztán hajnalra már a kollégiumban is voltam, ahol a hátralévő napokban csak punnyadás és partizgatás volt a program. Jah meg zabálás, mert az nagyon megy itt. Holnap meg ,egyek Gergővel és Charlotte-tal Hangzhou-ba, majd azután újra jelentkezem.

a vonat este 9kor indult Pekingbe, így "majd végigalszom az utat"-gondoltam én a kis naív. A vonat fapados részlegére sikerült csak jegyet kapnom, így kb 30 cm széles ülésen kellett vigyázva végigülnöm a nem rövid utat, ami utána 3 napos hátfájást okozott. De nem unatkozom ám! Mert a mellettem ülő Fopen (magának adta az angol nevet - de egy szót nem beszél angolul - a szerk.) és a velem szemben ülő Rainy (úgyszint) elhatározták, hogy véletlenül sem hagynak aludni, mert amint lecsukódott volna a szemem, máris beszélni kezdtek hozzám. De ez tetszett a többi vonatotónak is, sőt egy bácsi, mint egy cirkuszi majomnak, egy kis gyümölcsöt is vett nekünk a gyümölcsárustól (mert a kínai vonaton ilyen is van). Aztán újdonsült barátaim megtanítottak a kínai pókerre, aminek az az érdekessége, hogy amikor nyerésre álltam volna, mindig eszükbe jutott egy új szabály, amit eddig nem mondtak el, így 3 óráig folyamatosan aláztak a kb 10 fős nézőközönség legnagyobb örömére. Ekkor lépett közbe Ewin, a kínai, aki ausztráliában tanul ápolónak, és kimentett egy kicsit, azt hittem megsajnált, de a francot, csak az angolját akarta gyakorolni (mert ausztráliában valószínűleg nem tudja...).

Aztán reggel 8kor megérkeztünk Pekingbe, és a következő feladat az lett volna, hogy keressem meg a hostelt. Ez általában egyszerű, mert jók a leírások, de most csak annyit tudtam, a Tiananmen tértől (világy legynagyobb tere) délre, 15 perce gyalog. Ekkor sietett segítségemre Fopen és Rainy, akik hihetetlen de megtalálták nekem a hostelt, majd együtt ebédeltünk és akkor kiléptek az életemből... egy kis időre

A hostel egy tipikus pekingi házfajtában (a siheyuan-ben) foglalt helyet, ami tulajdonképpen egy nagy átriumos ház. Szóval kb 300 éves volt, és titkos alagút vezetett belőle a Tiltott városba (vagy nem, de ezt mondták a pinceajtóra, hogy az az). az átrium meg le volt fedve, az volt a közösségi helység. Nem mondanám, hogy a legigényesebb hostel volt, amit valaha látta, de a környezetért megérte. Emellett egy tipikus kínai sikátorfajtában a hutong-ban foglalt helyet, így minden nap friss finom kínai krágogásra ébredhettem. délután meg elmentem a Tiltott városba, ami egész jó - fél óráig, de aztán rájöttem, hogy minden épület és szoba tök ugyanolyan, emellett hideg is volt, és önjelölt guide-ok, és árujukat kínáló művészek és kacatárusok sem hagyták békén az embert. Aztán felmásztam a Szén dombra, ami a császári palota mögött van, de a szmog miatt nagyjából semmit sem lehetett látni, majd lementem a Beihai parkba, ami egy tó, meg egy csomót templom, és régi épület mellette, egy érdekes formájú sztúpával, tulajdonképpen nagyon szép volt, de jobban lekötötte a figyelmemet a tó jegén szánkószerű eszközökön csúszkáló, magukat síléccel hajtó kínaiak, akik megőrülve a kb 2km/h-ás sebességtől önfeledten örjöngetek, viháncoltak, hancúroztak. Aztán este még császkáltam a városba, és bementem egy netkávézóba, ami egy terem tele lepukkadt gépekkel, és WOW-ot játszó kínaiakkal.

Másnap befizettem egy egynapos túrára a Nagy Falhoz és a Ming császárok sírparkjához. Hatvan yuanért reggel eljöttek értek, elvittek a Nagy Falhoz, ami tényleg nem semmi, de rohadt sokat kell felfelé mászni rajta, és az egészen csak én voltam europid, így aztán a tetején kb 2576324572348345643829654298654982 kínaival kellett lefényképezkednem. Egyébként a falon kívül még figyelemreméltó a táj, ahova építették, hiszen a szeméthegyek mögött igazi hegyek is vannak, amik gyönyörűek voltak, és azokon lehetett látni, a nem felújított szakaszokat is, amelyek nagyjából egy kőkupachoz hasonlítanak. Aztán elmentünk egy Jáde-bemutatóra (ezért volt olyan olcsó az út...) ahol kész jádemesterré képeztek ki minket, és most már mindent tudok a hamis jádékról, sőt még egy pasas bejött eladni nekünk ékszereket, ami pont olyan volt mint egy élő a TV-shop. Aztán egy bmutatóteremben nagyon dréga ékszerek voltak, egy kis medál minimum 100 yuan volt, de a szegény kis éhező kínaiak kilószámra vették. Aztán átmentünk ebédelni, mert ezt is tartlamzta az út. Ez volt a legviccesebb, mert szinte az összes feleség sírt, és szidta a férjét itt, mert szerintük nem kaptak elég jádét. Az ebéd felejtős volt, mert amire én evőpálcához jutottam, arra nagyjából minden elfogyott, köszönhetően egy kb 7 éves és 120 kilós fiúcskának, aki maga elé vette a közös húsos tálat, és abból ette a kanállal a húst, a szülei pedig könnyes tekintettel figyelték, hál'istennek van étvágya a gyereknek. It már kezdtem a társaság középpontjába kerülni, mint nem az egyetlen nem kínai, különösen egy öreg parasztházaspárnak tetszettem, akik egész végig velem beszélgettek, csak fogalmam sem volt hog miről mert valami olyan tájszólásban beszéltek.

Aztán elmentünk a Ming sírokhoz, amin csak végigrohantunk, mert épp zárni készült, aztán meg egy Ti b et-parkba mentünk el, ahol egy szerzetesnek öltözött kisfiú megáldott, mert véletlenül betévedtem a szentélyébe, de valami nagy dolog lehetett mert az öreg házaspár leborultak, én meg szépen kiosontam. Végül egy kínai gyógyászati központba látogattam el, ahol egy kínai orvos megállapította, hogy egészséges vagyok.

Aztán este 8ra visszatértem Pekingbe, ahol ettem egy kis jiaozit, beszélgettem a hostelt futtató családdal, majd lőtték a pizsit. Másnap délben keltem, aztán rohantam a nyári palotához, mert az ötkor zár. Éppen megvettem a jegyemet, amikor odajött egy kínainak kinéző csaj aki megkérdezte angolul, hogy beszélek-e angolul, aztán mondtam, hogy ja, de nem veszek semmit, nem kell idegenvezető sem, sőt még aprópénzem sincs... erre ő csak annyit mondott, hogy nyugodjak már le, mert ő Thai, és nem tudja megvenni a jegyét, mert nem beszél kínaiul. Ő volt a csaj, akinek nevét nem tudom leírni ezért XY-nak fogom nevezni. Szülei kínaiak voltak, de kiskorában elköltöztek Bangkokba, és most egy amerikai barátját látogatta meg Pekingben. A Nyári palota már sokkal érdekesebb volt mint a Tiltott város, mert egy nagy tó mellett egy dombra épült, és minden épület teljesen más. annyit sétálgattunk XY-nal, hogy egyszer csak azt vettük észre nincsenek rajtunk kívül emberek, ezért odarohantunk a kijárathoz, ami le volt már lakatolva, így a kerítés mellett haladva kerestünk egy helyet, ahol kimászhatunk a külvilágba, és kb fél óra után találtunk egy kis szolgálati bejáratot egy biztonsági őrrel, aki kiengedett minket.

Másnap megint délig aludtam (ugye az átállás, aztán délután a városban császkáltunk XY-nal, a Wangfujin nevű bevásárló utcán, aztán megvettem a jegyet a Xian-i vonatra, és akkor eljött XY-nért a barátja, aki egy beképzelt amerikai tahó volt, aki a Microsoft.nak dolgoztott, tehát nem lett a szívem csücske. Este pedig elmentünk megnézni a kivilágított olimpiai stadiumot, és azt vizes kockát, ami tényleg lenyűgöző volt, csak nagyon hideg. Utolsó napomon Pekingben XY-nal elmentünk megnézni Mao mauzóleumát, tettünk 3 yuan-es viráágot is a szobra elé, majd amikor beálltunk az üvegkoporsó elé, XY hangosan megkérdezte: Ez ki? azt hittem viccel

Aztán elmentünk ebédelni, aho a kb 50 kilós csaj a testsúlyának köbö kétszeresét rakta a fejébe, és amikor fizettünk (ugye minden pénzen Mao van, ismét feltette a kérdést: Ez ki? - nem tudta kinek a mauzóleumában voltunk. Aztán elmentünk a láma templomhoz, és az ég templomához (ezekre mindenki keressen rá a wikipdeian, mert én úgysem tudom olyan jól átadni), közben én tanítottam kínaiul, ő tanított thai-ul, aztán a Gyöngy-piacon vásárolgtott egy kicsit. Ezt rendkívül viccesen csinálta, mert amikor például a megvenni szándékozott 5 lampionját lealkudtam neki 250-ről 100 yuan-re, közölte, hogy mégsem tetszik neki, így le kellett lépnünk, és utána csodálkozott, hogy miért rohannak utánunk őrjöngve az árusok, ugyanis ezt megcsinálta egy sapkaboltabn és egy teaboltban is.

Érdekes volt még az is, amikor éppen egy árusokkal teli utcán (ahol botra feltűzött cukrozott gyümölcsöket vásároltunk) végighajtott egy rendőrautó. Az addigi százmillió ember kb 0,2 másodperc alatt eltűnt kapualjakban, vagy csak felpattant egy biciklire és tovatekert.

Este meg mentem Xianba. De ez sem volt egyszerű egy út, merta  vonat 7kor indult volna, de én fél hétkor még nem láttam kiírva, ami nagyon szokatlan volt. Ismerős helyzet-gondoltam, és akkor megnéztem a vonatjegyet, és kiderült nem a is pekingi főállomásról, hanem a nyugati vasútállomásról indul a vonat, így leintettem egy taxit, és közöltem vele, ha 18.55-ig odaérünk, akkor kap plusz 15 yuant. Így apai anyai beleadott, de éppenhogycsak elértem a vonatot. Persze arra már nem volt időm, hogy vizet vagy kaját vegyek, de nem is volt gond, mert vizautomata volt a kocsiban,  kaját pedig adtak 3 yuan-ért, ami pont olyan volt mint a repülős kaja, szóval nem volt rossz. Itt már nem voltak olyan barátságosak az emberek, ami annak köszönhető, hogy mint később rájöttem Xian nem a kedves aranyos vendégszerető és főleg jóindulatú emberek hazája, és nem egy vendégmarasztaló hely, csak egy vendégek különböző értékeit marasztaló hely.

kedve mindenki!

hosszú kihagyás után, most újra írok. Azért nem voltam eddig, mert hát hazamentem az Magyarországba ("magyarba"), mert már nagyon kellett innom a bécsiben egy kávét, már a hazaút sem volt semmi. 11kor indult (volna) a gép Pekingbe, de én direkt mindenre hagytam időt, ha beüt valami krach (elalszom, sokan vannak a fürdöben - bár ez ritka- vagy pont lekésem a metrót -csak 6 percenként jár-, avagy a reotéri buszt, vagy egész egyszerűen eltévedek a reptéren. Hát persze nem tudtam aludni, ezért olyan korán mentem fürödni, hogy senki nem volt kinn, a metró pont jött és én így már fél kilenckor kinn áldogáltam a reptéren, ahol konstatáltam, hogy a gépem nincs kinn az induló járatok közt. majd az információnál közölték, hogy törölték ezt a járatot, így menjek vonattal, vagy írassam át egy másik gépre (800 yuan-ért). Ekkor kiakadtam, és addig üvöltöttem, amíg nem írták át ingyé' egy Air China gépre, sőt külön check-in pultot nyitottak nekem, és a csomagjaimat is cipelték. Szóval 2-kor már pekingben is voltam, a nagyszerű 3-as terminálban, ez az ami az olimpiára épült, és jelenleg a legnagyobb a világon. Méreteit nézve ismét rádöbbentem, hogy a kínaiak nem normálisak. Aztán 6 órás villámlátogatást tettem reninél, akivel végigrohantuk a Tiananment, integettünk a Mao-képnek, és sok mindent megnéztünk- kívülről majd vacsoráztunk. Tofut, de jó sokat. Aztán nyolc-kilenc felé visszakúsztam a reptérre, ahonnan hajnali 2-kor ment a gép, de az sem telt eseménytelenül.  Elsőként csekkoltam be a kb 20 utas közül, hogy ablak mellé kapjak jegyet, de én szálltam fel utoljára, mert a kedves kis csekkolós csaj, mondta, hogy vigyem csak fel a csomagoomat kézipoggyászként, mert úgyis annyi hely van a fedélzeten. De az kiment a fejemből, hogy 6 üveg igazán finom rizspálinka lapul a táska alján, ami ugye folxékony és nem vihetném fel, de persze ahelyett hogy nem átvilágításkor szóltak volna, a hangosbemondóban hívtak vissza, aztán 2 vámoslányka elkapott, és becipelt egy szobába, ahol kicsomagoltatták az egész táskámat, majd a 1,5 órás kis procedúra után aszonták, hogy adjam fel rendesen a cuccost, így nem lesz baj. A repülőút jó volt, a 10 órából 7-et végigaludtam. Ami otthon történt arról nem mesélek, mert az szigorúan bizalamas.

Tegnapelőtt jöttem vissza, budapest-peking járaton megint jól aludtam, csak szerintem nem fűtöttek, és a kinti kb-70 fok volt a gép belsejében is az uralkodó, két takaróval betekarva elfilmezgettem, viszonylag hamar elment volna az út, ha nem vagyok rohadt éhes, még szerencse, hogy a sütit, amit azzal a feltétettel kaptam, hogy nehogy felbontsam mielőtt kínába érek felvittem magammal, így, amikor végre átértünk Mongóliából éhes fenevadként téptem fel a doboz tetejét, és magamba tömtem fél kilót. Igazából már 30 dkg után nem is voltam éhes, csak utastársaim olyan vágyódóan néztek, hogyha maradt volna, akkor azt illett v olna elosztogatnom. Köszönöm Emőke néni.

Aztán Pekingben 9 órát vártam, amit főleg fotózkodással töltöttem, mert egy kisfiú, aki már félórája fotozótt engem (szerinte) lopva, anyai unszolásra megkért, hogy fotózkodjam le vele, de ezen az egész váró felbuzdult így csoportosával jöttek oda hasonló céllal, szóval senki ne lepődjön meg, ha meglátogat egy kínai családot, és a komódón én mosolygok egy fotókeretből...

A Peking-Nanjing út, eseménytelenül telt el sem helyem, sem kajám (egy zacskó mogyorón kívül nem volt, így megint éhes lettem, de visszatérve a kollégiumba, meg már kedvem nem volt elmenni kaját keresni (tavaszünnep révén minden étterem zárva van), így a magammal hozott (és illegálisan becsempészett) szalámim felét megettem, egy kis püspökkenyérrel (ismét ksöszönet illeti Emőke nénit és Jánost). A kollégiumba való visszatérést kicsit megnehezítette, hogy nagyjából üres, nincsenek angolok, fűtés és világítás a folyosón( - ez az utóbbi új), ráadául Gergő olyan pöpecen kitakarította a szobát, mielőtt elment, hogy csak na, így egy koszoszokni sem volt a földön, vagy bármi, ami otthonossá tette volna a helyet nem volt, így kicsit szállodahangulata volt. Gergő, ígérem én nem takarítok ki, mielőtt jössz, nehogy barátságtalan legyen a szoba! Hát igen, néha áldozatokat kell hozni...

Aztán ma reggel a bankban összefutottam a régen nem említett orosszal, Roman-nel aki jött velem ebédelni is, így végre tofuztam egy jót 1 hónap után, és elmentem megvenni a vonatjegyemet Pekingbe. Először úgy volt, hogy Felmegyek Harbinba  a jégfesztiválra, de miután egy éjszakát eltöltöttem a kollégiumban, rájöttem hogy kell a sz"rnak a hideg. Így visszatérek Pekingbe, de hosszabb időre, aztán meg megyek Xian-ba, ha valaki arra jár, szóljon, aztán összefuthatunk...

Hát vége lett életem legrövidebb, és legtömörebb vizsgaidőszakának. Pénteken megkóstoltam az igazi kínai erős-savanyú levest. Függő lettem. Aztán este pedig beindult a móka. Karácsonyi partiként (nagyon sokan hazamegyünk ünnepekre, ezért hoztuk előre) a mosoda mellett játszottunk koreai sörözősjátékokat, aztán elmentünk az 1912-be mulatni, ahol a zene az új technos zenei ízlésemnek is sok volt, így hajnali4kor taxiba vágtam magam, és hazaröpültem. Szombaton a pihenésé volt a főszerep, megint nem történt semmi. este pedig hívtak az angolok, hogy menjünk mulatni velük, meg az új angolokkal (mert ilyenek is vannak), de nem voltam hangulatban így elterveztük hogy 1-1 sör után távozunk Gergővel. Mondhatnánk angolosan (hehehe, és még százezer hasonló viccem van...)De aztán a mulatság jól sikerült, sok osztálytárs jelent meg.Így persze megint azon kaptam magam, hogy hajnali fél ötkor távozom az 1912-ből. (megjegyzés: Charlotte party utáni kajája, - ami olyan mint a régi szép időben a mórczi gyrosos volt nekem-nem más mint a csirkevér leves csirkebelsőségekkel.)

Egyébként a vérleves errefelé menő, én már kóstoltam a kacsavérlevest (helyi specialitás) nem is olyan rossz. a belsőségekről meg annyit, hogy azoka meg mindenbe beleteszeik- bennhagyják, és a nyugati embert a legnagyobb pazarlónak tartják, mert a megölt állatok 60%-át kidobjuk.

Most meg csak bambulok, mert kinn időjárás bácsi fridzsiset játszik, ráadásul szélvihar van, és néha még esik is, mai terveim továbbá: megborotválkozni, aludni, netalántán elkezdeni összepakolni a nagy útra. tádám

Na hát megint nem nagyon írtam, de most van okom is: a vizsgaidőszak. Tegnapelőtt kezdtem és holnap fejezem be egy laza magnóhallgatással, amire ugye nem lehet tanulni, így most van időm írni.

A héten nem nagyon történt semmi, péntek este egy kis összejövetel zajlott a szobában ahol pár angol svájci és egy koreai tette tiszteletét. Ezek a koreaiak egyébként durvák. Yong Su, aki volt katona, krupié, fodrász, amatőr snowboardos, és most egyetemista ránk erőszakolt valami koreai kabarét, hogy azt nézzük, persze koreaiul, és az jó lesz nekünk. Ez elég hamar megölte a partit, szombaton kipihenve állhattunk neki a tanulásnak. Aztán hétvégén meg nem történt semmi. Ezen a héten mindennap vizsgáztunk, de lassan vége, így kilátogattam ma az állatkertbe. Az durva volt, mert kb egy akkora erdős területen van mint egy pesti kerület, közepén heggyel, és annak a tetején egy kilátó pagodával, szerda lévén, szinte én voltam egyedül, és a kb 15 fokos napsütéses idő is csak fokozta az élményt. És megtörtént a dolog, láttam pandát, egyből hármat is, akik bambuszt ettek, bukfanceztek, és maguk alá szartak.  

Aztán láttam vízben pukizni vizilót, kb 1,5 méteres szökőkutat képezve, de a kedvencem a majmok voltak. egy kb 150X150 méteres kifutó hemzsegett a kismajmoktól, akik furkásztak, másztak, és mandarinért produkálták magukat. A fehér gólyát mint egzotikus madarat mutatták be, és nagyjából ennyi volt az állatkert: Utána meg elmentünk kipróbálni a kínai Burger Kinget, ami szar volt és drága. Aztán meg Nanjing egyik fő látványosságát a Konfuciusz templomot látogattuk meg, ahol leültünk egy kis kínai harangjátékkal színesített népzenét hallgatni, de miután fél óra után sem sikerült eldönteni, hogy most játsznak-e már vagy hangolnak, sírva menekültünk kifelé. Igen, most elkezdtem a kultúrális látványosságokat is ltogatni Nanjingban, hogy legyenek fényképek, mire hazamegyek, de hálistennek nincs túl sok ilyen.. 

hát már régen nem írtam, de nem mondhatom, hogy nem azért mert zajlanak itt a dolgok. Először is a múlt pénteki csoportvacsora. Elmentünk pekingi kacsát enni, ami elég flejtős volt, de a vacsora során a tingli tanár jelentett nagy attrakciót. A kis drága azt hitte, hogy az asztal alatt becsempészett vodkanarancs valami drága európai ital, és húzóra itta, de ezt tette a vörösborral, és az 1,2 %-os sörrel is, mi meg egyszer csak arra eszméltünk, hogy kedves tanci nénink matt részeg volt (ekkor még csak ő). Talán az este legviccesebb momentuma, az volt, amikor koccinatani akartam vele, és ő erre csak ennyit mondott, "gan bei (egészségedre), BUT NO SEX. Ezt nem tudtam hova tenni, zavaromban csak röhögtem, erre meg kifejtette, hogy én mennyire egy gonosz ember vagyok, mert gonoszan nevetek. A vacsora végeztével indult csak be a nagyipari szeszfogyasztás, hiszen a megmaradt vacsorapénzt sörbe fektettük be és lementünk a kolesz mosodájába sörözni, mert ott legalább meleg volt, és egy kiszuperált riksa segítségével nagyon jól mulattunk, egészen addig amíg le nem jött pingpongozni (mert itt ilyen is van) egy két olasz pasas, akik hozták a kölküket is, aki egymaga kiállt az egész spicces B1 csoport ellen focizni. a gyerek kb 3 éves volt 60 cm magas, de az adott körülmények közt ronggyá vert minket. Utána meg elfáradtunk az 1912-be elektro muzsikára táncolni, de ekkor már csak pár angol, koreai, és egy német volt rajtam kívül talpon. Aztán betalált megint egy kínai asztaltársaság, habár a nyelvi és zajkörnyezeti korlátok erősen akadályozták, hogy legalább egy-egy szavát értsük a másiknak remekül elmulattam velük, amikor jöttek az angolok, hogy akkor most pedig megyünk jiaozit reggelizni. Elég jó kis buli volt, csak a szombat volt kollektívan fejfájós a csoport tagjainak számára.

A következő héten nem volt semmi érdekes, elmentünk a városközpontba, a Xinjiekou-ra, hogy egy kis karácsonyi hangulatot szedjünk fel, de a kínaiaknak elég egyedi elképzeléseik vannak a terek karácsonyi feldístítéséről. A fényszökőkút alatt fürdőző meztelen szobrok, a holdon csónakázó tehénkék, és a hullámon úszó télapószánt húzó rózsaszín pónilovak szerintük teljesen beillenek a karácsony szellemébe, főleg ha neonnal megvilágítják őket. Aztán elmentünk a Wallmartba karácsonyi kínai szarokat nézegetni, azót aza ajtónkon kívűlről egy integető hóember virít... de a karácsonyi hangulat még nem szállt meg. Aztán csütörtökön elmentünk tingli órára, ahol a tanár elég kellemetlenül érezte magát a múlt pénteki események miatt, így óra helyett egy remek kis kínai filmet néztünk, amiben minden szereplő tök ugyanúgy nézett ki, így nem igazán értettem a történetet, de a magnóhallgatásnál kétségtelenül izgalmasabb volt. Aztán délután meg Gergővel kimentünk a helyi kínai piacra, ami még kínai viszonylatban is megdöbbentő volt, mert egy plázában kapott helyet, és a hallban egy köbö 15 méter magas istenszobor volt, mellkasára vésett gazdagság írásjeggyel, és előtte kettő pamlag, hogy ott azonnal lehessen áldozni neki.

Jah, meg találkoztam a nyelvi partneremmel, annyira nem volt vészes mint gondoltam, de azóta nem is keresett, szóval lehet, hogy ő nem így gondolta. Most hétvégén meg a tanulásé volt a főszerep, na meg persze Charlotté, aki szombat péntek este egyszer csak megérkezett egy takaróval és egy párnával, hogy ő akkor most itt alszik, szombaton meg zokogva állított be hajnali négykor, hogy neki most szerelmi bánata van, meg tele van a töke Kínával.

Az egész kollégium egyébként repülőjegy vsárlási lázban ég, mert egyszerűen olyan szar itt az idő, hogy mindenki haza akar menni télre, meg amúgy is ünnepekre. A kollégium utazási irodájában kb fél órát kell várni, hogy átvehess egy csomagot, az internet meg annyira le van terhelvem hogy egy rohadt iwiw üzenetet sem lehet elküldeni. És most jön a sokk

Tegnap én is lefoglaltam a repjegyemet, ugyanis kedves szüleim segítségével én is hazalátogatok egy hónapra, szilveszter körül érkezem, és január végén jövök vissza. Mert kiderült hogy a sulinak egy hónappal előbb vége lesz mint gondoltam, így yáron marad egy csomó időm utazni, ráadásul kiderült, hogy a tartózkodási engedélyemmel annyiszor hagyom el kínát amennyiszer akarom. Szóval megyek haza. Jó kis 30 órás repülőút lesz 13 óra várakozással,kínai légitársasággal, de három hét múlva már ehetek párizsis zselét, és ez mindent megér.

a tegnapi napom nem kezdődött épp  túl jól. Mikor reggel felébredtem félkómában elkezdtem hgondolkozni, milyen nap is van. Amikor konstatáltam (egy l-lel), hogy csütörtök, akkor eszembe jutott, hogy másnap péntek, és mehetek haza hétvégére. Már láttam is lelki szemeim előtt a Bécsit, a házat, a bogarat, amikor kinyitottam fizikai szemeimet is, és rádöbbentem, hogy még egy darabig nem megyek Maciba, így nagyon rámtört a honvágy. A amúgy sem rózsás kedvemet fokozta, hogy elkezdett fúújni a szél, ami  minusz tit fokot dobott a hőmérsékleten, és persze az észlények a folyosón az összes ablakot nyitva hagyták, így a reggeli zuhanyzás eléggé szibériai hangulatban telt (már csak egy francia és én vagyunk olyan bátor hősök, hogy reggel tusolunk-de így legalább sosincs sorbanállás). Aztán persze újságolvasásóra sem volt igazi, és még Mamókán is szenvedtem (ez még nem nagyon fordult elő). Ebédszünetben meg megbizonyosodtam a kínaiak és állatok különleges viszonyáról. Vagy nagyon szeretik őket (legjobb eset), vagy megeszik őket (leggyakrabb eset) vagy pénzt csinálnak belőlük (legszomorúbb eset). Éppen váltottam be a nyertes Snickers papíromat új csokira, amikor megfordultam szóltam a Gergőnek, hogy nézze azt az aranyos kiskutyát, akinek ha meghúzza a gazdája a pórázát felúgrik egy néter magasra majd csinál egy hátratriplaszaltót. Aztán kiderült, hogy ez a kiskutya egy kismajom, akinek, ha agazdája megrántototta a pórázát, akkor ugrott, és ezzel a mutatvánnyal kéregetett pénzt. Sajnáltam az embert is, de a majmot is, mert olyan bájosan makogott. Anyu! Apu! mire hazaérek szeretnék egy kismajmot!

aztán visszatértünk magnóórára, ami megint roppant izgalmas volt, és megfigyelhettük, hogy a japánok úgy is tudnak aludni, mintha írnának valamit. Ráadásul etnikai vita kerekedett, mert a tanár összekeverte Angliát, és Nagy-Britanniát, amit Chloe, a skót nem vett jónéven, és ennek hangot is adott.

Aztán hogy legyen már végre nyelvi partnerünk Gergővel kiraktunk egy cetlit az egyetem egyik hírdetőtáblájára, aminek meg is lett az eredménye, mert rémtalált. Yunfei akiről még nem tudok semmit. Valami kis butuska de annál szebb kis egyetemista csajra gondoltam, de ehelyett lett Yunfei, a 30 éves kínai ember, aki első találkozónkat egy úttörő könyvesboltban akarta megszervezni, aoh egy francia antropológusról tartanak előadást szombaton. Hát nem fogok ráéréni, de vasárnap szerintem összefutok vele. Majd meglátjuk, lehet hogy újat keresek. Aztán este meg átjöttek Charlotte-ék, és Charlotte egészen hajnali egyig tisztelt meg minket jelenlétével.

Ma nem volt semmi érdekes, új kaját próbáltam ki. A halszagú húst nem rizssel ettem, hanem bagettbe töltöttem. Pompás volt. Aztán lecsesztek a szálló takarító nénijei, mert kölcsönvettem a felmosójukat, hogy felmossam a szobát. Persze egész nap ott áll a fürdőben, senki nem nyúl hozzá, de amikor elvittem kb másfél percre, hogy a 10 nm-es szobánkat felmossam, akkor persze ketten is jöttek, mert nekik akkor volt szükségük rá. Szóval amikor visszavittem a cuccost kaptam a fejemre, szerencse, hogy nem értettem. Most meg készülök nagy esti csoportbulira, pekingikacsát enni, meg karaokézni. Szóval most megyek.

Újabb nap, újabb bejegyzés. Igazán nem lehet rám panasz. Ma megint nem volt semmi érdekes sem a suliban, csak kiderült, hogy pénteken nagy pekingikacsaevős-karaokés bulit tartunk. Már most lázban égek... Aztán ebédre meg ettem a szokásos halszagú húst. Délután tanultam, és a frissen letöltött játékkal játszottam. Este meg amikor indultam el baoziért, mert már három napja nem ettem, elkaptak az angolok, hogy menjünk velük enni. Amióta itt vagyok ennyit nem ettem összesen (pedig az utóbbi időben nagyon rákaptam a kínai konyhára, amennyire utáltam az elején, most  már annyira kezdem szeretni, és ebben az angolok nagy szerepet játszanak, mert ők mindent (!) kipróbálnak, és aminek nincs köze a halhoz, arra engen is rábeszélnek.) Na szóval elmentünk egy igazi földönülős koreai étterembe, ahol a kaját rezsón hozták ki, és nekünk kellett megsütni. Ezek mellett megkóstoltam (elég rendesen) a koreaiak nemzeti rohasztott káposztáját, a kimcsit, ami egy nagyon savanyú káposzta pirosparikával tofuval, és hússal. Brutá jó volt az egész menü, és egy yuanért még a jósgépet is használtam, azonabn a jóslatot, amit villódzó ledek és sűrű kattogás mellett dobott ki, még nem sikerült értelmeznem: egy biztos úgy kezdődik, hogy egy tojás bemegy a teaházba teázni, és tealevéllé változik... tovább nem igazán akartam olvasni, meg erre kihozták a következő fogásokat is. (édeskrumpli, párolt tök)

Ezt azért írtam le, mert most már mindenki megnyugodhat van mit ettem, és nem kell félteni a szépen leadott kilók úgyis visszajönnek... Meg a pandák miatt sem kell félteni. Tegnapelőtt ugyanis egy Guilin-i állatkertben egy panda megtámadott egy embert, és ezért több aggódó e-mailt is kaptam, hogy legyek óvatos. De megígérem én nem fogok részegen bemászni az épp táplálkozó óriáspandához hogy megöleljem.... én erre józanon is képes vagyok...:D

Mondjuk pandát még mindig nem láttam, de talán ezen a hétvégén elkúszom az állatkertbe, hogy megszeretgessem egy kicsit az itt élő pandapárt...