Igen beköszöntött a tavasz, sőt kimondottan nyári napjaink is vannak 26 fokokkal. Ez jó. A ssuli egyre unalmasabb, leszámítva, hogy pénteken mindenkinek elő kellett adni egy kicsit nemzete egy híres népdalából, nekem természetesen a vékony dezka című nótára esett a választásom. Egyik angol-kínai osztálytársunk is megörvendeztetett minket egy kínai szerelmes számmal, ami annyira volt rémes, hogy csak na. A dal amúgy is borzalmas ( yue liang dai biao wo de xin címmel mindenki rákereshet), erre még rátett Debby hangja, ami kb egy kismacskacsalád haláltusájával ér fel. És hogy tovább fokozza szenvedéseinket az istenért sem akarta abbahagyni egy sor után (ez lett volna az alapkoncepció), hanem egy egész versszakot előadott belőle. ez tudom, hogy nem hangzik annyira vészesnek, de ti nem tudhatjátok mit éltem át akkor. Ehhez képest Uhrin Benedek egy Blaha Lujza. Nem a tér, az énekes. Egyébként mindenkinek ajánlom a művészúr Égitestek című balladáját, szintén egy maradandó élményt nyújt.

Akiknek sikerült túlélniük Debby előadását, azoknak megkezdődött a hétvége. Charlotte főzött nekünk pénteken mexikói kaját, ami egész ehetőre sikeredett, de nem ez volt az est fénypontja, hanem az újonnan vásárolt teknőse, a szuicid hajlamú Hendrix, akit egész este pesztrálnia kellett. A kedvenc zenéjét (hendrixet) kellett hallgatnia, és rendszeresen ki lett rakva a padlóra, hogy sétáljon. Mondanom sem kell egy ilyen séta alkalmával aztán faszán el is tűnt szegény kis pára, azóta sincs meg...

Az estét 3 angollal meg egy koreaival folytattam, persze hol máshol is mint a Castle-ben, ahonnan hamar léptem mert a zene most valamiért a szokásosnál is gagyibb voltm így már hajnali négykor nyugovóra is tértem.

Pénteken még találkoztam új nyelvi partneremmel Wei Chen-nel, egy kis bajszos kiszeltünde-szemöldökű, de ezt leszámítva nagyon kedves kis kínai nőegyeddel, aki meglepően jól beszél angolul. Ezt megtartom, mert persze a a harmincéves kémikust már nagyon régen leírtam.

Szombat vasárnap viszonylagos tétlenséggel telt el, majd ismét hétfő reggel lett. Aztán nagyon hirtelen hétfő dél (alvást választottam suli helyett), és mehettem is kis óvodásaimhoz, akik teljesen meg voltak zakkanva, világért sem figyeltek volna rám. Sőt az egyik közölte velem, hohy milyen kövér vagyok. ezzel nagyon érzékeny pontra tapintott, és én meg elküldtem magyarul egy csúnya helyre, de a szorgalmasabbak meg azt hitték, hohy most angolul mondtam valamit, amit meg kell ismételniük, úgy hogy egyszer csak kórusban hallottam : "kú ja ajád..."

Aztán ma végre bevonultam iskolába is. Újabban szokásom lett a reggeli is, ami mi más is lehetne más mint baozi, illetve ha nagyon sok időm van kivárni, akkor zöldséges palacsinta. Aztán egyik tanár megkérdezte szerintem hogyan kéne nevelni egy egyke gyereket, amihez persze nekem nem volt túl sok közöm, így a válaszban a szerintem szó szerint kb 5 perces hallgatás következett, majd a tanár konstatálta, hogy nekem itt vége is szakadt a mondanivalómnak. Majd közölte, hogy készülni kellene (kiderült ez lett volna a házi tegnapról mára -mindig vannak ilyen kérdések, amiket végig kell gondolni), így azóta teljesen össze vagyok törve, nyugtatókon élek, és tényleg csúcsdepi lettem.

most megyek is sírni