először is nem tudom, hogy az előző bejegyzést mért jelenítette, meg ilyen b'zis színekben, de nem is érdekel különösebben. A múlt hétvége eltelt jó volt, csak már régen volt, így nem tudok sokat írni róla. Aztán a hétfő nem sikeredett túl fényesre az ovi miatt, mert a jobb-bal kéz kérdés nagyobb probléma volt mint gondoltam, így az óra anyaga (egy erről szóló dal) teljesen értelmetlennek tűnt. Ráadásul valami front lehetett, mert az összes kölök meg volt hülyülve. ELőször az egyik csoportban volt egy kislány, aki egy székkel verte a többieket, amit az óvónénik mosolyogva néztek, és amikor odamentem segíteni a már földön síró kis űldozatának, véletlenül hozzáértem, erre közölte velem, hogy ne merjek hozzáérni újra. Ezt olyan elszántan mondta, kezében meglengetve a széket, hogy inkább ráhagytam a dolgot, és mentem a következő csoportba, ahol eddig még nem voltam. Látszot rajtuk, hogy még nem láttak fehérembert, ezért gyakran kirohantak hozzám, és megfogták a hajamat, orromat vagy éppen a kezük közelébe eső testrészemet, hogy igazi-e.

Kedden este aztán társasági életet éltünk, kb 50-en ücsörögtünk a lépcsőn, de jó volt leszámítva egy manhattan-i srácot leszámítva, akinek szófosása volt. Szerdán nem volt semmi, tegnap konfuciusz templom volt a program esőben, aminek az angolok örültek én kevésbé, de sikerült elég nagy méretű titokzoknit vennem. Aztán ma meg nincs suli, mert Li BAi költő sírjához van kirándulás, amire elvből nem megyek, hiszen 5ször futottam neki tavaly annak klasszikus kínai irodalom zh-nak, aminek anyaga volt a ez a Tang-kori költő. MEg jövő héten május egy, valaki elterjesztette, hogy az utána való hét szünet lesz, ami így is volt tavalyig, csak megváltozatatták a törvényt, és most már csak 3 napos lett szünet, ami idén péntek-szombat-vasárnap. Amíg még tudatlanok voltunk és boldogok, a hosszú szünetben hittünk, addig először Taiföldre akartam menni 3 angollal, de a vízumkérdés, és a thai belzavargások megoldották a menjünk vagy ne menjünk problémát. Aztán  Kína déli szigetére Hainan-ra akartunk menni, mert pálmafa meg tenger ott is van, és a megnézendő templomok száma is igencsak mérsékelt, de hát ugye elmarad a szünet, nekem meg nem nagyon kéne hiányozgatnom, ha bátyámékkal is utazni szeretnék...

Aztán szerdán Mamó nagyon megalázott minket, szerintem hallotta, hogy otthon hogy alakulnak a dolgok, ezért fejébe vette, hogy megeteti az éhező magyarokat. Hangsúlyoznám, még mindig nem kell félteni, hogy kórosan sovány lennék. Meglátott minket egy étteremben, majd elkezdett beszélgetni velünk a kajákról, majd elment a konyhába, ahol titkon a kirendelt két fogás mellé még rendelt 3-at, majd az egész kb 50 yuan-es számlát rendezte.Én majdnem elsüllyedtem, ráadásul a kaja sem volt egy hű de nagy szám...