A hét első fele keddig eseménytelenül telt, amikor elszabadult a pokol. Történt ugyanis, hogy csoportosan elvonultunk egy étterembe, ahol 50 yuanért annyit eszik és iszik, amennyit bír akció volt. Az étterem egy 5 emeletes könyvesbolc 3. szintjén volt. Ne kérdezzétek miért. A kajánál már ettem jobbat is, de legalább nyugati volt, és rengeteg. De tényleg baromi sokat ettünk, és az ingyen sörikére is ráhúztuk a fejünket. Ennek meg is lett a hatása, hiszen amikor hazafelé sétáltam Dom-mal és Chloé-val rám akadt Lenke. Nem, nem a boltos Lenke, hanem a seprű. És habár ez a Lenke nem tud olyan bölcsességeket megosztani velünk mint kedves Lenke nénink a Szomszédok című teleregényből, amit azóta is folyton próbálok letölteni...többnyire sikertelenül. Na szóval Lenke a seprű csodás. Száraz fűzfaágakból kötötték, és az utcát söpörték vele a Xinjiekou felhőkarcolói alatt, míg fel nem tűnt Márk, aki elvitte a kollégiumi szobájába, de addig felsöpörte fél Nanjingot. Utána a kollégiumban üldögéltünk, majd eltaxiztunk a Mazzo nevű műintézménybe, ahol kedd lévén alig voltak, és a menedzser annyira megörült a külföldieknek, hogy egéz este ingyen fogyaszthattuk a hely whiskey-jét. Ebből kifolyólag megabrutálgiga parti kerekedett. Épp kínai kislányokkal roptam az O-zone dragosta Din Tei című megaslágerére (igen itt tart a zene...), amikor egy pincér odajött, és megölelt. Ezen nem csodálkoztam, mert ugye belső kisugárzásom átsugárzik, de a gonosz kis kiszolgálószemélyzet eredeti célja az volt, hogy a parti feldobásának és ereje fitogtatásának céljából felemeljen (igen, náluk itt tart a tánc...), aminek következményében az azelőtt elfogyasztott kb 3 tonna táplálék majdnem újra napvilágot látott, de hálistennek nem történt meg az eset. Aztán zárásig mulattunk, és utána meg hazataxiztunk. Ez volt eddig a legjobb parti, de tényleg...
Aztán ma meg kimentünk Charlotte-tal és Gergővel az aranypiac nevű kacatpiacra, a Mike, Badidas és VerszÖccse világmárkák lelőhelyére, hogy a műanyagból készült jádetelefonok, és lejárt szavatosságú fogkefék közt ruhaneműket keressünk, persze azt nem találtunk, de mást igen. Történt, hogy egy yuan-ért vettem egy jégkrémet, aminek külsejére zöld bogyók és csíkok voltak rajzolva. Charlotte (aki persze ebben a témában szakértő) ajánlotta, mondván hogy milyen finom. Én meg persze képes voltam hinni valakinek, aki 2 yuanért veszi a csirkebelsőség kilóját, így megvettem a jégkérmet. Aztán kiderült, hogy a csomagon feltüntetett bogyók borsók voltak, a csíkok pedig zöldbabok voltak, ugyanis ilyen ízesítésű volt a jégkrém. Ennek ellenenére hihetetlen, de nem volt rossz, és legközelebb a vörösbabosat kóstolom meg. A hazaút nagyon szomszomorúra sikeredett buszon (ahol mindig oktató filmeket játszanak a nagyérdeműnek) most éppen egy a kutyaszar feltakarításának jelentőségéről szóló remekművet adtak, és amikor meghallottam az aláfestő zenét majdnem elbőgtem magam. Ich bin Schnappi, das kleine Krokodil - hangzott fel a filmben, és nekem azóta konstans honvágyam van... És még 108-at kell aludni...
