Márk kínai blogja

az elmúlt két nap eseményei közt nem szerepelt semmi jelentős. Tegnap reggel elbicikliztem boltba, és vettem kenyeret (bagettot, ami nem édes) meg egy sonkát, ami mondjuk nem sonka, de mindegy, és azt még megkoronáztam Gergő édes-citromos majonézével, és máris lett szendvicsem. Remeknek nem nevezném, de olcsónak legalább olcsó volt. Aztán délután tanulás imitálása című kis perfonmanszomat adtam elő, amit sajnos este félbe kellett szakítanom angolinvázió miatt. Lementünk a kisboltba (kettő van, a Happy Lady, és az Angry Man, mi az előbbit preferáljuk), és megkezdődött a vasárnap esti csoportosulás. Miután a hőmérséklet lehűlt mínusz 120 fok alá, fogtuk magunkat, és felmentünk Tom és Jerryt venni. Valamelyik angol vette, hogy majd ezt nézi kínaiul, és akkor hű de megtanul, de nem esett le neki, hogy a Tom éa Jerry szövegkönyve nem túl megterhelő, és vaskos. Ekkor megérkezett pár koreai is, és rádöbbentem, hogy akoreai feleség-project is borulni látszik, mert a koreai nők télen nem borotválkoznak, mert a lábszőr melegít....

Kb. éjfél körül visszatértem szobába, mert ma már hétfő van, és friss, és kiphent és üde akartam lenni. Hát ez nem jött össze. Ráadásul szövegolvasás órán olyan történt velem eddig mint semmi, annyira unatkoztam (8-adik órája ugyanannál az olvasmánynál vagyunk, amit én már kívülről tudok), hogy az unalom miatt fizikai fájdalom járta át a testem, ami feljutva a fejemig majdnem ájulást okozott, de időben kicsöngettek, így utolsó erőmmel el tudtam hagyni a tantermet. Utána meg vettem kaját, és már meg is tanultam holnapra, mert a kedvenc magyar sportolónkról kell fogalmazást írni, és ez nekem elég rövidre sikeredett.

na végre egy normális cím. szóval péntek délután nekivágtam a nagy shanghai-i túrának.Takarékosságból nem a szuperexpressze vettem jegyet, hanem eggyel alsóbb kategóriájú vonatra, ami ugyanannyi idő alatt tette meg az utat, csak a vonat volt kicsit lepukkantabb. Azaz sokkal, mert időnként komolyan az volt az érzésem, hogy a karosszéria szétesik. De hogy eltereljék figyelmünket a vonat állapotáról folyamatosan különböző dolgokat akartak eladni nekünk a kalauzok, pl könyv térkép csirkeláb... és a végén egy lábbetét árubemutatót is meg kellett nézni. De az út nagy részén egy olasz-szakos kínai csajjal beszélgettem, akinek fogalma sem volt, hogy hol van Magyarország, ezért felettébb érdekelte a téma. De az e-mail címemet elkérte, úgyhogy a nyelvipartner téma valószínűleg megoldódott, és lehet hogy a keleti feleség probléma is...Ráadásul a nanjingi rugbycsapat is velünk utazott egy kocsiban, akik közül ketten folymatosan kameráztak engem.

Aztán miután megérkezetem konstatálltam, hogy shanghaiban nincs is olyan hideg, aztán kiderült, hogy csak a mi városunkban van ilyen pocsék idő, mert az medencében van (ezt  a 930-as buszsofőr mondta - csa igaz lehet). Elindultam megkeresni a hostelt, am egy istenhátamögötti kis utcácskában volt, így kb másfél órába telt, amíg megtaláltam, és akkor jött a meglepetés, a hostel zárva volt, de azért az előlegemet elfogadták. Amikor a szomszéd büfében megérdeklődtem a tulaj telefonszámát, végig gondoltam az összes káromkodást, amit tudok, és tárcsáztam. miután ellőttem az összes ocsmányságot, megfenyegetettem őket perrel (amin röhögött, mert az előleg kb 150 forint volt), levágtam  a telefont, és elindultam a külváros felé, hogy felkeressem azt a hostelt, ahol előzőleg már laktam egyszer. De még kimentem a folyópartra, hogy lefényképezzem az éjjeli felhőkarcolókat, és ekkor ért a első igazi kínai támadás, találkoztam egy Xian-i párral, akiket le kellett fényképeznem, és utána már barátjuknak tekintettek, elvittek vacsorázni, mindent fizettek, szóval tényleg rendesek voltak. Utána mondták, hogy igyunk egy teát, amire mondtam, hogy majd én fizetem, de ez meggondolatlan kijelentés volt. Ugyanis egy olyan teázóban voltunk, amit a császár régi teamestere alapított, miután elűzték pekingből. az egész teaház egy teremből állt, ahol belépéskor közölték, hogy tilos fényképezni, szóval nincs fényképem. Aztán választottunk teát, de kiderült, hogy a teához jár egy teaszertartás is, ami elég durva volt, mert a  szertartást levezető csaj  majdnem elsírta magát, hiszen újdonsült kis kínai barátaim megkérték, hogy lassan beszéljen, érthetően, és ha nem értek valamit ismételje meg. Így egy mondat kb. negyed óráig tartott, és az első fajta tea után a csaj kiment vörörs szemekkel, és egy másikat küldött be maga helyett. A szertartás elég látványos volt hiszen ott csinálták meg a teákat előttünk fatüzelésű kályhán, füstölőket égettek, mindent elmondtak, az éppen kóstolt teáról. Rádásul (később  kiderült fejenként 80 yuanbe fájt) volt egy érdekes tea, ami úgy nézett ki mint egy dió, de amikor felöntötték, akkor a pohár alján kiderült hogy eg virág, mert lassan kinyílt, és amikor teljesen kinyílt egy mésik virág ugrott ki belőle. Aztán a kínai párocska közölte, hogy elég ha a sajátomat kifizetem, mert ők még vesznek további teát otthonra, de így is majd' lefordultam aszékről, amikor kihozták a számlát, és 200 yuan volt az enyém, azaz 6000 forint. De utlag belegondolva megérte. Utána még sétálgattunk, megadták a telefonszámukat, ha télen megyek Xian-ba, ráadásul utána óránként hívtak, amíg vissza nem tértem Nanjingba, hogy megvagyok-e mert shanghai veszélyes.

Aztán kimentem a hostelbe, ahol volt szoba, és elmesélve az élményeimet a másik hostellel kapcsolatban, így kaptam 10 yuan kedvezményt is. Ráadásul bebizonyítottam, hogy az otthoni Junior kártyámmal is gond nélkül lehet fizetni Kínában. Este még egy ausztrál szobatársammal ittunk egy sört, akinek anyja apja kínai, de ő írtózik az egésztől, de mégis itt kell lennie. Lélekemelő volt. Másnap reggel baozi reggeli után irány shanghai egyik bevásárló utcája a qipulu market, amit annyira nem élveztem. Először szószerint beráncigáltalk egy boltba, ahol miután találtam egy jó pulcsit, közölték, hogy mert tudok kínaiul, és csak azért 800 heylett 750 yuanért odaadják. 24000 helyett 20-ért, mikor hangosan kiröhögtem őket elmentem, de futott utánam az egész bolt, és üvöltötték az olcsóbbnál olcsóbb árakat, a végén a már 3000 forintnál tartottunk, de akkor már annyira ideges voltam (a vásárlás amúgy sem az erősségem), hogy odaálltam egy rendőr mellé, így a követőim szépen lassan visszahátráltak. Ekkor jött a másik nagy meglepetés, észrevettem, hogy a táskám nyitva van. Vlaki ellopta az otthoni vodefone-os mobilomat, és fél liter vizemet. Remélem sokra megy vele az a szemétláda, mert nem volt kártyafüggetlen, a vízet meg remélem félrenyeli... Bocs János, majd kárpótollak valamivel titeket. Ekkor úgy döntöttem ennyit a vásárlásról, szóval visszamentem a Bundram ahol újabb kínai barátokra leltem, és remélhetőleg újabb nyelvi partnerekre. Miközben édesen bájcsevegtünk, egyre több és több kínai állt minket körbe, hogy lássák a kínaiul beszélni próbáló fehérembert, a végén már kb 60-an voltak, de ekkor az új barátaim észbe kaptak és elmentem velük kávézni. 3 hónap után végre egy normális kávét ittam, majdnem bepisiltem a gyönyörtől, de akkor már laasn indult a vonatom vissza, így úgy döntöttem vásárolgatok még egy kicsit a Nanjing roadon és visszatérek a vasútra ,de ez sem jött össze, mert újabb kínaiak csaptak le rám, akik pedig egy kalligráfiai kiállításra cipeltek be. De ezután meg már annyira kellett sietnem a vonatra, hogy taxival mentem, ráadásul további 200 kínait sértettem halálra, mert nem akrtam velük beszélgetni. De tényleg ha egyedül vagy külföldi, akkor ezrével jönnek oda hozzád beszélgetni, és nagyon boldogak, ha leállsz velük. Szóval megérzetem a sztárság ízét...

Visszaúton nem történt semmi, egy orvos ült mellettem, akivel alapszintű angol kommunikációt folytattunk, de elég hamar kifogytunk a témákból, így a hátralévő másfél órában alvást tettettem, nehogy tovább kelljen vele beszélgetni. Este meg az angolokkal ittam egy kis havat. (a Hó legjobb kínai sör), aztán este meg akit lelőttek bealudtam.

olvasható az újonnan felfedezett kis étteremben, ahol ma végre találtam a magíar kínaikban szezámmagos csirkeként emelegetett ételt, szóval most boldog volt

Charlotte megint leesett a lépcsőn, úgyhogy nem tudott a többi angollal elutazni hétvégére, no de sebaj, ittmaradtunk neki mi, akiket 3 napon keresztül gyötörhet. De most a következő hétévgére készülök, mert megyek Shanghaiba meleg ruhákat venni. Állítólag ott van egy piac, ahol vannak ruhák a nagy elhízott nyugati turisták méreteiben is, szóval próba szerencse megnézem. Ugyanis Gergő a maga 170 akárhány centijére 3xl-es pulcsit kapott (angolul nem pullover, hanem jumper - ezt is a mostani kultúrhétvégén tanultam meg charlotte-tól).

egyébként Charlotte elérte, hogy  minél durvább dolgokat próbáljak ki az étterembe, de nem akarom elmesélni, mert a gyengébb idegzetűeket rémákmok gyötörnékm a gyengébb gyomrúakat meg inkább hagyjuk. A suli ugyanolyan unalmas, órák meg tingxiék váltják egymást, tanulni kell. Érdekes megfigyelés, hogy a remek minőségű mosásnak köszönhetően mindenki ruhája egyre fakóbb és kinyúltabb, ráadásul a vállfán való szárítás miatt mindenki dekoltázsa csak egyre és egyre nagyobb lesz.

a hideg terén egyre komolyabb lesz a helyzet, kinn esténként vastaggarbó+pulcsi+póló kombináció esetén is fázunk (a téli kabátot még senki nem meri hordani, hiszen mi lesz később), ráadásul a szmben lévő kisboltban is megjelentek a különböző hányásmintázatú kesztyűk, és különböző songokus ruhadarabokat, amiknek funkcióját senki sem érti, de azért mindenki megveszi őket. de ez kína- hú ez ilyen művészfilmes lezárásra sikeredett

Hát pénteken túlestünk a vizsgán, ahogy a bölcs kínai mondás tartja mamahuhu lett, avagy cosi-cosi, oder soso. Németem rohamosan fejlődik, köszönhetően Fabian-nak az újonnan csatlakozott svájcinak, aki kitalálta, hogy már csak azért sem fog hozzám emberi nyelven szólni. Szóval azt mondta, hogy elég jól mennek a szavak, meg a nyelvtan, de hát nem tudom letagadni a mélyen bennem rejtőző burgenlandit, és annak durva tájszólását. Utána meg Mamóka ecstelte egy órán keresztül a tartománynak, amit nem nevezünk nevén a helyzetét. nincs elragadtatva a helyzettől. Utána meg másfél órás halál következett, mert meg kellett nézni a Kis hableányt kínaiul, taiwani-i karakterekkel. Remek volt. A tanár állítólag azért választotta, mert nem nehéz a nyelvezete, de ygakorlatilag látszott rajta, hogy extázisban volt az első perctől az utolsóig, és amikor a gonosz polipnő Ursula meghalt még egy kélyes kis örömsikolyt is eleresztett.

este meg jött a Pocky-day. bagy koraiul pocky-daaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaay, ami tulképp egyfjta valentin-nap koreai módra. Van egy édesség a pocky, ami egy mázba mártott édes ropi, és ilyenkor ezt kell adni, annak, akit szeretsz, ugye senki sem akart illetlen lenni, és az esti sörözésre mindenki vitt pár csomagot, nehogy ne tudjon visszakínálni, így a kollégium előtti prics, és környéke pocky kiállítássá változott. Pompás volt, most majd mi jövünk a Mikulással.

aztán teganp meg pihentem egy napot, mert azt hittem, hogy aludhatok, de nem mert a takarítónőknek fesztivált kellett csinálni a folyosón és engem felébreszteni. szóval a Gta2-vel mulattam az időt, ma meg nem volt semmi a suliban, szóval most megyek is.

hát igen, holnap vizsgázom, de valahogy nem akar összejönni ez a tanulás. Gyömbéres teát főzök, mert az jó a toroknak (amióta megjött a hideg állandóan meg vagyok fázva), leviszem a ruháimat mosatni ésatöbbiésatöbbi. most meg blogot írok. Eddig kb 124552r4705438963196519856942652496 írásjegyet tanultam meg, a maradék 341t48312551561465986539-cel meg nem tudom mi lesz.

A hét megint viszonylag eseménytelenül telik, péntek este angolokkal néztem általuk roppant viccesnek talált rajzfilmeket, aztán meg ilyen össznnépi kóterbanzáj volt a menzán, amit azért nyitottak meg (sűrű bocsánatkérések közepette), hogy ne a folyosón üljünk, mert azokkal másokat is zavarhatunk. Aztán egy biztonsági őr is beszállt a buliba, szal egész jó volt. Hétvégén meg pihenés, tanulás, kondi (mert havonta egyetlenegyszer ide is lejárok, de nem merek többször, hétha elkopoik valamim), tanulás, meg egy kis leckeírás- ez volt.

most nem is tudok mást írní

tényleg nem tudok címeket kitalálni a bejegyzésekhez bocs. Szóval itt nem történik semmi, még mindig. Leszámítva, hogy a Youtube-on nem egyre több videó felett jelenik meg, hogy ezt Kínában nem igazán kéne néznem. Szóval már a Happy Tree Friends-ről is lemondhatok. Meg nem lehet füldugót sem venni. Pedig egyre sürgősebb a helyzet, mert két kis koreai egész éjjel üvölt a folyosón. Az alvás terén az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy esténként rendszeresen megjelenik Charlotte - inkább éjjelente, hogy akkor most szórakoztassuk, de tényleg már trükkökkel kell kicsalni a szobából, és amikor kinn van a folyosón bezárni belülről az ajtót. Gonosz dolog, de hát ez van. Hétfőn bejött egy napra suliba, de kedden nem tudott, mert túl sokáig ült (feküdt az ágyon) nálunk, miközben azt ecsetelte, hogy ez a legunalmasabb hely a világon, és egyébként is retteg attól, hogy pénteken egy kutyanyalás következtében elkapta az AIDS-et.De legalább pletykákkal ellát minket, amik elég sekélyesek. Györgyi hiányzol.

Tegnap elmentünk angolokkal, meg valami svájci gyerekkel aki most csöppent ide, mint valami égből hullott ejtőernyő (ezt éneklem napok óta  a tus alatt...) szóval elmentünk a helyi Konfuciusz templom melletti piacra vásárolni. A ruhák fillérekért vannak, de semmi sincs a méretemben, szóval csak a nyálamat folyattam. Talán majd télen Pekingben nagyobb szerencsém lesz. Charlotte (ez kezd beteges lenni, hogy csak őróla beszélek, de tudom, ez kell a népnek) 800ról lealkudott egy gameboyt 300 yuanre, így ma sem jött suliba... Aztán meg valami taiwani étteremben ettünk, ahol összekevertem a padlizsán és a paradicsom írásjegyét, így egy nagy adag főtt paradicsomot kaptam némi hússal. A paradicsom meg ugye ősellenségem, szóval nem laktam jól. Utána láttunk kínai artistákat, az durva volt. Olyanokat csináltak, hogy az előadás nagyrészét nem mertem nézni. Egy csaj úgy ment le hídba, hogy a kezei a földön voltak, a lábai meg kb 1 méter magasan egy padon. Utána meg a földről felvett (ebben a pózban) egy rózsát a szájával. Ez közvetlenül azelőtt volt, hogy még hárman ráálltak a hasára. Megbeszéltük, hogy következő pénteken több sört iszunk, és akkor mi is meg tudjuk csinálni, jszóval lehet hogy ez az utolsó bejegyzésem.

A mai nap folyamán remek kis kiselőadást rittyentettem a magyar időjárásról, csak az volt a probléma, hogy mikor azt ecseteltem, hogy északon a hatalmas hegyek miatt hegyvidéki az időjárás (csak ezt találtam meg a szótárban) elszóltam magam az 1014m-es legmagasabb hegyről, és itt az egész művem hitelét vesztette. Után meg szabad beszélgetés volt a fiatalkori szerelemről, és Mammer lenyűgözve dícsérte meg a magyarokat, hogy micsoda egy szabad nemzet,  hogy nem szabályellenes 18 év alatt barátot/barátnőt tartani. Mammer szerint minél fiatalabban kell megházasodni, mert akkor érdekes. A következő óra annyira nagyon érdekes volt, hogy amikor nem Mentost próbáltam feloldani a kólában, akkor a sulival szemben lakó palotapincsivel próbáltam meg felvenni a kontaktust elhanyagolható sikerrel. Egyébként nem voltak ma sokan suliban, mert a németek közösen nézték az amerikai elnökválasztást - mert ez nekik k'rvára fontos.

a hét további része unalmasan telt, nem történt semmi különös. Szerdán felhívott az az evangélikus lelkész, hogy akkor ők itt vannak Nanjingban, és hogy találkozzunk. Az itt lévő delegáció az Szarvas városát képviselte, és Nanjing legelegánsabb hoteljében laktak, ahol becsempésztek minket a svédasztalos ingyenvacsorára, így nagíjából a rosszullétig ettem magam. De tényleg betegesen viselkedtem, például rákot is ettem - amit nagyon utálok - csk mert ingyé' adják. asszem ha élne szegény Móricz, egész jó kis novellát rittyentene rólam. Másnap este meg az itteni olimpiai stadiumba kellett volna menni valami előadásra, de mi persze lekéstük a buszt, így a japán csoptársakkal ittunk meg egy-két üveg sört. De tényleg nem sokat, mert a japánok nem igazán bírják (Sanshan -japán neve : MIkami- egy fél üveg sör után bealudt).

Pénteken meg mentünk kirándulni. anhui tartomány Lang Yang (vagy vmi hasonló) hegyére, ami egy pöpec kis hely. Tele van buddhista meg taoista templomokkal, meg a kilátás is szép. Akit jobban érdekel, majd küldök fényképeket. De tényleg szép volt.Másfél óra alatt oda lehet jutni, buszokkal mentünk, amelyikeknek az a szokása, hogy ha tök üres az  autópálya, akkor is folyamatosan nyomják a dudát, visszafelé meg més pisilnem is kellett, úgyhogy elég feszült hangulatban telt az utazás.

Este meg Hallowen parti volt. A kollégium teljes személyzete idevonult az összes gyermekével, hogy megnézze a jelmezben bohóckodó külföldieket. Rajtunk kívül szinte mindenki beöltözött, Charlotte is boszorkának álcázva vedelte a Gint (ünnepelvén, hogy újra tud járni), szóval elég kellemes kis lépcssőparti kerekedett végül. Később a többiek meg elvonultak táncolni, amihez nem csatlakoztam, mert se pénzem sem kedvem nem volt egy kínai diszkóhoz, így Charlottal, meg egy amerikai gyerekkel folytattuk igen kis bennsőséges körülmények közt a partit.

Tegnap meg nem történt az égvilágon semmi. Elmentünk ebédelni, és rádöbbentem, hogy egyre vadabb dolgokat eszem, például spenótlevelet párolva, meg padlizsánt vagonszámra. barzalom. Délután tanulni próbáltam, de megjelent Dom és Charlotte hogy akkor most jöttek beszélgetni a szobánkba, és alig bírtuk kidobni őket, este meg egy koreai gyerek aki állítása szerint volt croupier, katona, és most pont kínait tanulni fodrász, levágta a hajunkat. Egész jól csinálta, úgyhogy most meg vagyok szépülve, de rendesen. Mai tervek: elmegyek füldugót venni, aztán tanulok. ennyi

Szóval szombaton is itt voltak a Lelléék, elvittük őket a Jangce-hídhoz, ami azóta sem lett érdekesebb, meg a Xinjiekou-n töltöttünk egy évet sapkaválogatással Lellének. Este kis házibulit rittyebtettünk a szobánkba, ahonnan a Big scarlett nevű műintézménybe, ahol vagy megnyerő külsőm, vagy szuperszexi táncom (vagy csak azért mert külföldiekkel partizni menő) odavonzott egy szabálytalan fogsorú kínai csajt, aki odahívott az asztalukhoz, majd a többi magyart is, hogy szolgáltassunk nekik egy kis társaságot. Sőt még adott a zöldbabból, meg a húsból is (mert itt ilyneket esznek a diszkóban), meg valami édes italt is, ami nem igazán jött be, de végre örültem, hogy beszélhetek echte kínai fiatalokkal echte kínai nyelven Viszonylag sokat használjuk a nyelvet, de főleg csak csoporttársakkal, tanárokkal, és különböző műintézmények (kisbolt, nyilvánoswc, busz...) szemlyézetével beszélünk kínaiul. Jelentkeztünk ilyen nyelvipartner cuccra is, de még nem jeleztek vissza (hiába világnyelv a magyar, ha senki nem akarja tanulni...). De tényleg a kínaiak ugye az angolokra és németekre csapnak le, mert anyanyelvi partner jobb.. és ennek nem örülök, de c'est la vie, ahogyan az okosok is mondják - aki értette ezt a gondolatmenetet jelezze, mert nekem sem világos:D

na de jól elkalandoztam, szóval nem tartott sokáig ez a nagy magyar-kínai barátság, mert hamarosan átmentünk a jó öreg Castle-ba (ahol előző nap is voltunk) a lányok kérésére, és ott parádéztunk hajnalig. Másnap meg megint sapkát vettünk - ez volt nagyjából a hétvége.

MRK: azaz a Márk Rajongói klub:

eredeti felállásban 2 tagja van: Wipke, a penészszagú német tehenészlány, és a szintén nem túl esztétikus észt barátnője Mayri. Egyébként nincs velük semmi gond, mindketten aranyosak meg kedvesek. Jóindulatúak. És valamiért nagyon bejövök nekik.

Ma egyébként megint vicces dolgok történtek a suliban. 3 hét után végre megborotválkoztam, és elhagytam a Robinson Crusoe-s külsőt, melynek keleti csoporttársaink nagyon megörvendtek. Különösen Sanshan kolléga, aki miután hallottam Gergőtől, hogy a teremben is kifejtette, hogy milyen szép is vagyok így, megfogott és odarángatott a többi japám közé, és nekik mutogatott, hogy ugye mennyivel jobban nézek így ki. De ennyi sem volt elég, karon fogta a terembe éppen fooró teavízzel visszatérni kívánkozó Mamókát, és őt is odarángatta, hogy megmutassa micsoda fejlődésen ment keresztül a külsőm. Eddig is elég kellemetlenül érzetem magam (Sanshan egyébként fiú:SSS), de akkor csúcsosodott ki megaláztatásom, amikor Mammer elkezdte a táblára vésni, a borotválkozni, szakáll, borosta stb... írásjegyeket, hogy a nagy alkalomnak köszönhetően megtanítsa ezeket nekünk.

Délután meg elbicikliztem a könyvesboltba, és vettem könyveket, amiknek a fele kínai fele angol, mert a csak kínai, amit korábban vettem nem igazán jött be, szóval most van egy kis lelki táplálékom, ami talán pótolja a testit.

Jah, erről jut eszembe, hogy tegnap amikor csak úgy biciklizgettem a városban érdekes felfedezést tettem (megjegyzés: tényleg biciklizek sokat csak úgy kedvem szerint erre, arra mert az jó nekem - és otthon is fogok venni egy biciklit, mert tényleg ez a legkényelmesebb.) Szóval a felfedezés: itt a kolesz mögött van egy hamburgeres, amit eddig nem bírtam felfedezni, ahol van majonézes kukorica, sült krumpli, meg minden, ami a testet rombolja, de finom. A mai bejegyzés elég kusza lett, de ezt tudjátok be annak, hohy ma egész nap ilyen voltam.

Jah meg a suli bejelentette (azaz Mamóka, de őt a suli kényszerítette), hogy csütörtökön este a helyi olimpiai stadiumba (minden 20-nál nagyobb lakosú helyen van legalább egy olimpiai st. ) elvisznek minket kínai színdarabot nézni. Hát ez igazából engem nem nagyon érdekel, de hát ingyé' van, szóval uccu neki. De  hogy még fokozzák a lelkünkben tomboló örömvihart, azt is megosztották velünk, hogy Pénteken tanítás helyett elvisznek minket kkirándulni Anhui tartomány egy különösen szép hegyére. Egyébként a kínaiak szeretnek ősszel hegyekre menni, mert szeretik a színes leveleket. Szóval pénteken nincs suli, de van kirándulás, és a drága hogyegyemakisszívétnanjingdaxue még az utazást és a belépőket is átvállalja. hujuj

a tegnap elég érdekesen sikerült. Először is a "szexitancinéni" olvasás tanárunk közölte, hogy elhagy minket, és bemutatta az új tanárt. De előtte még megkérdeztem tőle, hoy van Nanjingban keresztény templom, mert az az evangélikus csoport hátha kíváncsi egyre, ő délután már íta is az sms-t, hogy hol vannak, és melyik busszal lehet odajutni (mondjuk a pontos címet, vagy hogy hol kell fel-és leszállni ezekről a buszokról, azt nem írta meg, -de mindegy, nem az eszéért szerettük), na szóval ebből az sms-ből buja sms-váltás bontakozott ki, egész délután küldözgettük egymásnak a kölcsönös jókívánságokat.

Aztán megtörtént életem legdrágább k'ksija. A gatyám farzsebébe rakom általában a szobanyitókártyát, azaz raktam eddig, mert tegnap miközben tornamutatványokat mutattam be a lyukon, valószínű a kártya kicsúszott és új életet kezdett a nanjing-i szennyvízhálózatban. 50 (!) yuanembe fájt ez a kis attrakció.

Aztán délután megérkeztek Lelléék (2 régi csoptárs), akik 15 órát vonatkoztak, hogy láthassanak minket, és ennek megfelelően elég kis kókadak voltak, de végül is hősiesen bírták a lépcsőn a dolgokat.

Szörnyű hír rázta meg a Xiyuan-t tegnapelőtt (szószerint). Ugye írtam, hogy Charotte csütörtökön villámlátogatást tett nálunk, és mint kiderült minden ismerősénél, mert annyira unatkozott. (nem lehetett semmi kis séta, mert 20 emeletes az egész, és ő mindenkit ismer, azaz mindenki ismeri őt) épp az egyik kis koreai barátjához ment (volna), de szegényem lezúgott a lépcsőn, és azóta nem tud ráállni az egyik lábára. Tegnap felmentünk hozzá meglátogatni, és nagy nehezen (0,15 másodprcnyi győzködés után meggyőztük, hogy a lépcsőre le tud jönni. Ahogy egy lábon végiugrált a maga kis 150 kilójával, egy pillanatra átéltem szegény Szecsuáni földrengésesek helyzetét. Utána pedig a Castle nevű szórakozóhelyre mentünk, ahol nagyon szar volt a zene, és egy részeg afrikai srác kinézte a Lellét, miután kb 20 perc próba után sem lehetett elrakni a gyereket (ha Lelle elment, akkor elkezdett nekem táncolni...) úgyhogy hazatértünk...

a tegnap este felejthetőre sikeredt, mert esett az eső, és a tető csak a lépcső felét takarja, szal nem volt az igazi. De nem is volt baj, mert .... - na eddig írtam, mert bejött a szobába Charlotte, mondván, hogy untkozik, és kb fél óránkba telt elüldözni, de ez pont elég volt ahhooz, hogy elveszítsem a gondolatmenetet, és ne tudjam befejezni a mondatomat.

Ma nagyon meglepődtem, Mamóka órán dalokat tanultunk. Elénk rakta a szöveget, kotta meg minden nélkül (nem mintha a kotta számomra nagy segítség lett volna), és mondta, hogy akkor kezdjük eé élnekelni az előttünk lévő verset. De úgy, hogy előtte még nem is hallottuk a dallamot, meg semmi. Ha hallottatok már egyszerre 30 macskát bőgni, akiken IFÁ-k hajtanak keresztül, el bírjátok képzelni, milyen szépen dalolt kis osztályunk. Miután Mamóka látta, hogy ebből nem lesz semmi, fogta magát és elkezdett beszélni a költészetről. Majd ránknézett, és közölte, hogy Kínában sokan ismerik Petőfit, és hogy ezt bebizonyítsa fel is írta a táblára a Szabadság, szerelem kínai változatát, ugyanis azt is tudta fejből. Eddig is bírtam Mamót, de most már egyenesen rajongok érte. Ha 50 évvel fiatalabb lenne elvenném, de komolyan. Megjegyzés: tegnap a kisboltos néni (jövendőbeli anyósom), ingyé' adott egy csokit- meg akar vásárolni.... hehehe

Újdonság még a Xiyuan szállóban (ahol lakunk), hogy megneveljék a rakoncátlan kis kínaiakat, a folyósókra táblákat raktak ki. A táblákon rendkívül élethűen illusztrálva, különböző jótanácsok állnak: "kövesd a hölgyek elsőbbségének szabályát!". "vedd észre a cssapatmunka fontosságát",  valamint "a szemetet dobd a kukába!".

Holnap jönnek magyar togxue-k (Lelle, és Reni), és nekik fogjuk megmutogatni Nanjingot, meg az itteni éjszakai élet sötét bugyrait. A japán csoporttársak, a koreaiak, oroszok, angolok is jelezték részvételi szándékukat, így kellemes kis este elé nézünk- remélem.

De addig is van egy mindenkikedvencemagnóhallgatásóra.... Isten adjon erőt nekünk, hogy túléljük. MAjd egyszer mesélek ezekről az órákról, de ma is volt egy, szóval még túl friss az élmény, és nem akarok beszélni róla...

a sajtónyelv tanár megint beteg, szóval félek a ma este társasági élettel fog telni, szóval amíg ráérek megörvendeztetlek titeket egy újabb bejegyzéssel. Mamóka óráján fel kellett volna olvasnom a Liszt Ferencről írt kis remekművemet, de nem tudom mit történt, de olyan szinten beparáztam kinn a pódiumon, hogy csak elhadartam valamit, aztán kész. Tényleg nem tudom mi ütött belém, hiszen Mamórán rendszeres napirendi pont, hogy házi feladatomat felolvasom mindenki előtt, talán Wipke a penészszagú német művészlány átható tekintete hozott zavarba. Aki már látott szemüveges békát gúnyosan pislogni, át tudja érezni, amit én éltem át. Barzalom.

A gazdasági világválság itt is érezteti hatását, nemcsak a vas megyei ingatlanpiacon (bezony olvasom a vasnepe.hu-t), mert a mosás felment 4-ről hat yuanre, ráadásul a mosóport is neked kell vinned, amit én annyira nem bánok, mert így legalább van okom átmenni a kisboltba mosóport venni, és látni az én édes plátói szerelmemet a boltos lányát. Pár hete egy lépcsőparti alkalmával ismertem meg, amikor megkérdezte, hogy kinyissa-e a sörömet. Ráadásul másnap adott egy nyalókát is, kólásat, a kedvencemet, és ez volt a jel, hogy összeillünk.

Egyébként felkersett egy evangélikus lelkész, hogy jönnek ki Nanjingba, meg shanghaiba, é van-e kedvem találkozni velük, én meg mondtam, hogy persze, legalább hallok magyar szót, ami nem Gergőtől származik. Bájdövéj, Gergő és a beszéd, már egy ideje szenvedek attól a problémától, hog gergő álmában beszél. Folyékonyan és érthetően, roppant érdekes, amint megtudom egy sötét titkát, megy a körlevél mindenkinkinek:D

152-es busz: a legjobb jármű a világon (kis kék biciklimnél is jobb) olyan mint a bogár hatalmasban, Rikitósárga és lepukkadt, és nem indul be. Roppant ritkán jár, de ha kimész a megállójába, akkor biztos, hogy 2 percen belül ott van, és a város minden pontját bejárja, minden megállójában megáll. z ára 23 forint, amiért ugyan nem jár sok extra, de az élmény elragadó (amióta kinn vagyok, egyre gyakrabban használok ilyen hülye szavakat) A busz padlóját egymásmellé fektetett, nem igazán rögzített deszkák képzik, nem slusszkulccsal, hanem egy karral kell behúzni a motort, és a kettes sebességnél már köhög és lefullad, így az út nagyrészét gurulva teszi meg. A busz közepén van egy vödör mocskos vízzel tele, annek a feladatára még nem jöttem rá. Ez elmondva nem lett olyan izgalmas, de majd  lefényképezem. Mára ennyi

hálistennek a blog.hu szabotálta az utolsó 2 bejegyzésemet, így most sok mindenről lemaradtok. Az idő egészen eddig jó volt, rövidnadráypólópapucsensemble, de ma megint szar idő lett. és zuhog az eső. egyébként nem történik semmi, tanulunk, meg tingxiét írunk, meg semmi más. Meg biciklizünk, mert van biciklink. Múlt szerdán mulatni is voltunk, megünnepelvén, hogy a másnapi sajtónyelv-óra elmaradt. Igazi kínai technoparti volt, denkinek nem kívánom. Mi is próbáltunk menekülni, de charlotte fizikai erőfölényét kihasználva, többször is visszarángatott minket. Meg volt egy negyvenéves mami is, aki folyton oda akart táncolni közénk, hogy egyfajta "utolsóesélyesént" talán még vízumot szrezhessen magának. Ezt nem tudom, hogy írtam-e már, mert visszaolvasni lusta vagyok, szal lehet, hogy ismétlek, de mivel belőlem sosem elég, akkor sem kérek elnézést. A tánc itt úgy néz ki, hogy körben állunk, és vonaglunk a zenére, semmi fiú-lány tánc, vagy hasonló. A parti a akkor teljesedik ki, amikor a különböző feltűnő partikellékeket elkezdjük cserélgetni (kesztyű, napszeüveg, könyökvédő). és ezek az európaiak, a kínaiak, még ennyit sem tesznek, csak isznak és kockáznak a diszkóban.

Tegnap egy ámulatbaejtő kiselőadást vezettem le mamórán, a magyar esküvői szokásokról, meglepő volt, hogy mennyi embert nem érdekelt

Szombaton pihenni próbáltam, és már tizenegykor mnetem az ágyba, de a szépítő alvás megint nem jött össze, mert elkövettem azt a hibát, hogy megmondtam az angoloknak a szobánk számát, így amikor éjfélkor a folyósón feélhangzott Charlotte bariton nevetése, tudtam, hogy percek múlva kelni kell. És lám így is lett. Hosszasan beszélt rá (kb 2,5 percig) hogy most nekem azonnal le kell mennem a lépcsőre inni egy sört. Gergő hősiesen ellenállt, de én mentem. De Charlotte meggyőző (és néha testi) erejének köszönhetően, utána az angolokkal, meg egy cseh-vietnámi-angol csajjal még a Big Scarlet nevű remek kis lokálba is ellátogattunk, aminek törzsközönségét 50 éven felüli nyugati férfiak , és az őket kísérgető szép, és fiatal kínai lányok teszik ki. Miután megvettem eddigi (és valószínűleg hátralévő részének) legdrágább sörét (800 huf), egészen ötig roptam A-teens-re és Boney M-re, mert itt ez számít a kúl nyugati zenének. Majd utána betértünk egy kis vendéglőbe reggelizni, ahol hihetetlen dolog történt. Kínában nem úgy kell rendelni, mint otthon, hogy mindenki kér magának valamit, hanem a rizs az alap, és ha kérsz egy mondjuk húsételt, akkor közös tálat hoznak ki. Szóval, amikor az egyik angol rámutatott valami kajára az étlapon, amiben szerepelt a marha írásjegy, a legnagyobb meglepetésemre teljesen normális echte ungarische marhapörköltet hoztak ki. Én majdnem sírtam örömömben, meg bánatomban is, hogy ki a franc képes reggel fél hétkor merhapörköltet enni. Szóval így esett a nagy eset, hogy ott volt előttem a pörki (koviubi és noki nélkül), és ali ettem. De amit ettem, azt sem kellett volna. Másnap frissen és ébeeren, hajnalai délben keltem, és utána mentünk az ujgur bácsihoz ebédelni, ahol tekintélyes adag zöldséges tésztát tettem az arcomba. Amint megérkeztünk, újra kopogtak az ajtón, és láss csodát, megint a kis Charlotte volt az, hogy én előző nap mondtam, hogy nem ettem még az ő kedvenc helyén, így most akkor vele, meg pár angollal mennem kell. Gondoltam elkísérem őket, mert szép idő volt, és legalább sétálok meg ilynenek. Ráadásul mondtam neki, hoy amit eszik, azt én fizetem, mert előző nap, mivel "xsak egy sörre" ugrottam le, nem vittem sok pénzt, és kisegített. De ezt kár volt felajánlanom, mert nem gondoltam bele, mennyit is eszik egy Charlotte. Sokat. De rendes volt, mert hiába mondtan neki, hogy már ettem, kikért nekem is 4 baozit (itt más lesz mint a többi kétezerötszázhuszonhárom helyen - felkiátással), szóval azt is megettem. Pont olyan volt mint mindenhol máshol, ráadásul a rövid időn belül elfogyasztott többvagonnyi kaja rendesen megbosszultam az elpusztítását, ugyanis éjjel éreztem, hogy valami nicc rendben, és akkor megkezdődött a szenvedés. Egész éjjel görcsölt a hasam , majd hánytam és hasmenésem volt, alig aludtam valamit (ráadásul Gergő álmában valakinek valami paprikás kajáról mesélt - szokása álmában beszélni), így remek kis mutatványokat tudtam végrehajtani a lyukvécé fölött. Ma reggel, még mindig nem voltam pompásan, meg elég fáradt is voltam, így kivettem egy nap szabit, hogy regenerálódjak. Most már kezdek abszolút jól lenni, lezsámítva, hogy nincs étvágyam, ami nálam elég ritka egy jelenség.

megjegyzés:

miután hazaérek a következő ételekkel hagyjatok békén: RIZS, bárminemű tészta, kacsahús, gomba (ezt ezelőtt sem szerettem, de amikor kijöttem, akkor meg kellett szeretnem, de most más megint utálom) tojás, babcsíra, tofu, szójaszósz, és olaj, darálthús, és mindennemű töltött dolog - ezeket eddig megettem, de most már max a hajamra van kedvem kenni

megjegyzés 2:

ez egy megfigyelés. A kínaiak roppan leleményesek, hogy a sok papírpelenkával ne ártsanak a környzetnek, és a pénztárcájuknak, speciális gyermeknadrásot gyártanak, amiben az plusz, hogy hátul van rajta egy nagy lyuk. Először nem akartuk elhinni, hogy azért van ez ott, csak akkor bizonyosodtunk meg róla, amikor egyre töb gyereket láttunk, akik ezen a lyukon kerszetül pottyantanak, lehetőleg minél forgalmasabb helyre-

harmadik megjegyzés a 152-es busz leírása, de erről majd máskor

kb egy hét próbálkozás után sikerült behozni a blog.hu-t. A magyar oldalakkal nincs kibékülve az itteni rendszer, gyakran be sem hozza őket, vagy ha igen, akkor lassan. Na de hát most visszatértem, hogy életem újabb szegmentjeit tárjam a nyilvánosság elé. Az idő kicsit jobb lett, de elég borús, de legalább nem fázunk. Ami azért is nagyszerű, mert tegnap kiülhettünk a lépcsőre angolokkal--oroszokkal-koreaikkal egy kis lépcsőpartira. Új elemként egy japán osztálytárs is csatlakozott egy darabig, szóval népszerűségünk továbbra is szárnyal. És szerénységem is. Meg vettem bort, a legolcsóbb fehérbor 500 Huf körül van (nagyfal márkájú) és meglepően borszerű. Elég száraz volt mondjuk, ami jó, mert azt szeretem, de mások meg nem, szóval nem kellett elosztogatnom. A japán meg a koreaiak eddig még nem is ittak bort. A koreaiak valami 20%-os színtelen-szagtalan-büdös italt tolnak, ami rossz - az a gáz, hogy ezt ők is tudják mégis isszák... De mondjuk a koreai nemzet számomra mindig egy nagy rejtély marad, hogy mit és miért csinálnak. Szóval leültünk borozgatni (charlotte drága addig, elszopogatott egy nagy üveg gin-t, és kb egy tucat sörrel lekísérte - semmi nem látszott rajta) és utána elmentünk az 1912 nevű remek kis műintézménybe, hogy az este pompáját beteljesítjük. mindig, amikoe itt járunk, megfogadjuk, hogy soha nem jövünk vissza, de tegnap megint ott kötöttünk ki. Szar zene- sok ember- magas árak. Az utolsó most spec nem volt igaz, mert valaki kancsószámra hordta a Long Island ice teát, valszeg a bártulajdonos, hogy odaszoktasson minket vagy vmi ilyesmi, ráadásul a figyelmes kis kínaiak minden asztalra gyümölcstálat raktak, hogy a zimmunrendszerünk erős legyen, és nehogy megfázzunk a kb 50 fokos benti hőmérsékleten.

Ma meg aludtam délig, aztán átmenetem a szembenlévő kis kajáldába, hogy szervezetembe táplálékot tegyek. Ez is az a idetöbbetvisszanemjövök-hely, de már sokadszor lyukadok ki itt, mert közel van és olcsó. És ma is megbántam.

ja meg tegnap vettem biciklit, szép kék. kimondottan Csepel-formája van, leszámítva, hogy a legnagyobb bicikli, amit itt árulnak az 26-os, és a nyerget kb csak térdmagasságig lehet felhúzni, szóval guggolva biciklizem (ez meg a speciális póz, amit a wc-n alkalmazunk teljesen kikészíti a térdemet)  De legalább olcsó volt 7000Huf körül vadonat új, zárral és a kormányra felszerelt kosárral együtt.

na mára ennyit

mint kb egy -két hete megjósoltam tényleg beköszöntött a hideg. tulajdonképpen nem is lenne olyan hideg (nappal 15 fok kb), csak az hogy egy nap alatt kb 20 fokot csökkent a hőmérséklet, az mindenkit nagyon megviselt, és most nagyon taknyosak vagyunk. mivel otthon én sosem vagyok beteg, rendkívül nehezen viselem. meg különben is ennyit a zöldségekről, míg otthon csak igen mérsékelten találkoztam velük, kutyabajom sem volt, de mióta kijöttem, és csak zöldséget eszem, vagy taknyom folyik, vagy más...

éjjelente még hidegebb van, ami jó, mert a szobában ugye nincs fűtés, és az amúgy is csak egyrétegű ablakok elégrendesen húznak. De ahogy láttam a csoporttársak jelentős része is ezzel a problémával küszködik, és nem küzködik, hiszen a terem légkondija már kb egy hete nem volt bekapcsolva.

egyéb történések: nem voltak

fotóblog:

picasaweb.google.com/kinaismark

ezeket mind én csináltam

megjövetelük után pár napig csak az utazás hihetetlen fáradalmainak kipihenésére koncentráltunk, most meg visszatértünk az iskolapadba. Nem változott semmi, Charlotte üvöltve meséli mindenkinek Qingdao-i sörfesztiválon szerzett élményeit, amelyekre emlékszik. Mert ugye hova mehetett volna máshova a szünetben, mint a Kína legnagyobb sörgyárának otthont adó városba. Egyébként tényleg nem történik semmi.

Jah, találtunk egy ujgur éttermet, ahol normális árakon egész jókat lehet enni, mindenbe raknak rendesen fűszert, ami errefelé ritkaság, és a főnök is jó arc, már tud magyarul  is köszönni. Meg tegnap vettem egy sárgadinnyét, és gondoltam, hogy húdejólesznekem. Ez az eufória egészen addig tartott, amíg felvágtam a dinnye méretű és kinézetű ojjektumot, és konstatáltam, hogy ez valamiféle génkezelt grapefruit, de a nagyrészét megettem, úgyhogy most annyi vitamin van bennem, hogy csak na! Az a baj, hogy nem érzem, mert fáradt vagyok, meg az idő is szar. kimondottan hideg van, meg néha esik is. A szombati lépcsőbulit is kénytelenek voltunk szobában tartani, és a koreai kis barátnőink sem jöttek el, szóval most éppen szenvedek. megyek is.

szevasz mindenki!

most pár napig nem jelentkeztem, aminek elsődleges oka az, hogy a szobában a net elég rapszódikus, ráadásul a magyar oldalakat, meg különösen nem szereti. (megjegyzés: a hírekkel ellentétben van Youtube, csak kb a fele tartalom le van tiltva). Másik ok meg a mai vizsga volt amire tanulni kellett (volna). De most visszatértem, hogy egy újabb bejegyzéssel örvendeztesselek meg benneteket.

Szóval, ma 28-a van, vasárnap. Ez a nap dolog miatt jeles: 1. ma egy hónapja, hogy elhagytuk Magyarországot (holnap lesz egy napja, hogy Kínában vagyunk) 2. annak ellenére, hogy az Úr napja van (van, aki erre hivatkozva tényleg nem jött be), ma mégis iskolában voltunk, meg vizsgáztunk is, ami nem volt vicces. De mindegy, vége van ennek a hétnek is, a vizsga is valószínűleg sikerült, és most egy hét szabaság szakadt ránk.

Szerdán lesz a drága Népköztárság 59 éves, és hogy még szebbé tegyék eme amúgy is nagyszerű ünnepet, ezek a túlcsorduló szépérzékkel megáldott kínaiak lampionokat aggattak ki, és transzparenseket. (ezek egyébként mindenhol ott vannak: piros alapon sárga írásjegyekkel felírt jókívánságok, és bölcsességek (pl a ha szolgáljuk a kultúrát az is szolgál minket...stb). jah meg virágokból raktak ki írásjegyeket, de azokat meg nem tudtam elolvasni.

Szóval mi ezt az ünnepet shanghaiban töltjük, utána meg 2 napot megyünk Suzhouba, de erről majd ha megjöttünk bővebben írok.

Kaja fronton kezd normalizálódni a helyzet, hiszen a menzán táplálkozunk délben, ahol mindig rizst eszünk, meg általában valami gazt, mert a kínai elvtársak nagyon nem értenek a húsok elkészítéséshez. Vacsorára meg felfedeztünk egy helyet, ahol azt hiszem baozit eszünk, vagy jiaozit, vagy mantout. (A három közül csak az egyiket, de ezt a három kaját mindig keverem, és most nem tudom spec, melyik az amit itt veszünk.) Szóval ez egy kisebb zsemleméretű knédlitésztaszerűség, amibe húst, vagy zödséget töltenek. Egész jó, és nem drága, általában 3at veszünk, és az kb 60 forint.

Sok vicces dolog történt, amire mindig gondoltam , hogy majd leírom, de sajnos sok most nem jut az eszembe. Egészen összehaverkodtunk két moszkvai gyerekkel, meg az angolokkal lettünk nagy pajtikák. Ogli, vagy Charlotte a bálnalány egyik nap, amikor este mentünk haza (és ős meglepő módon a kollégium előtti lépcső ült és vedelt,) hatalmas mosollyal közölte: evett kutyahúst. 400-ért kapta egy normális étteremben, és állítása szerint finom volt (mondjuk sztem ő mindenről ezt gondolja). Másnapra tingli órára (moszkvaiak szerint tingbudong) egy listát állított össze, hogy milyen állatokat akar még megkóstolni. a macskával kezdődött, és hosszasan folytatósott. A legszomorúbb az, hogy ő ezt teljesen komolyan gondolja.

a mai bejegyzést 2 javítással kell kezdenem: az a sárkánycsónakos esemény nem ilyenkor, őszközép táján, hanem valamikor nyár elején. a másik: a Kínai Népköztársaság nem 49, hanem 59 éves lesz 1-jén. Nem csak a filológia, hanem a matekórák is régen voltak már.

Itt nem tröténik semmi különös. Csak az a tudat keserít el, hogy vasárnapig minden nap suliban kell ülnünk, ráadásul vasárnap vizsgázunk is olvasásból, szóval most arra készülünk. De tegnap nagyon bevágódtunk  Mamókánál, szerintem lassan ő lesz a legnagyobb nagymagyar, mert minden sztorijába belesző egy magyar szálat. Bizonyára a mesésen sikerült fogalmazásommal nyűgöztem le, vagy azzal hogy megtanítottam neki Szombathely kínai nevét, ami tetszett neki, mert azt jelenti, hogy egypetéjű ikrek - asszem. Ráadásul az óra további részében is brillíroztunk, és még ma is folytattuk az ámokfutást, tehát ha így folytatjuk komolyan attól kell félni hogy hazajön velünk. És még mindig nagyon szerény vagyok:D

és a fő siker: megoldottam a cukros paradicsomsaláta ügyet. Rájöttem, hogy ők a paradicsomot nem zöldségként hanem gyümölcsként kezelik, és erre akkor döbbentem rá, amikor a menzán (nagyon rákaptunk) az egyik tányéron, amit el akartam venni egy szelet gyümölcstorta volt a tetején egy tejszínhabba ágyazott. fél paradicsommal. Tehát nem vettem el.

További történések: azt hiszem megérkezett az ősz, vagy hamarosan megérkezik, mert amióta itt vagyunk ma először kb fél órán keresztül fújt a szél. Már várom, hoyg valami változás legyen az időjárásban, mert ez így nem mehet tovább. Egész nap kb 30 fok van, és a pára még durvábbá teszi, tehát izzadunk mint a nemtudommi. Ezek a drága kínaiak meg nem használnak dezodort (pedig izzadnak ők is), szóval ha valaki erre jár, az majd hozzon. (dezodort, és ne kínait, mert abból már amúgy is van itt sok)

A pekingi utazás akadályokba ütközött, mert mi a nagyszerű kínaisok félreértettük a kíirást, és a kedvezményt vettük a repjegy árának, így ha megyünk akkor is vonattal. De ha nem is Pekingbe, én akkor is el szeretnék menni vagy Shanghaiba vagy valahova, mert kicsit már tele van a tököm Nanjinggal. és most egy szép koreai párbeszéddel zárom a monológot (koreai tudásom rohadtul fejlődik): kibuni csosszümnika? kibuni cosszümnida. Jó a kedved? jó a kedvem.

csak annyit szeretnék hozzátenni Júlia kommentjéhez, hogy biztosan nem az almabor volt a hibás a másnapi rosszullétért, mert nem is lett volna esélyem rá, hiszen megtalálta Charlotte, az angol. Charlotte egy jelenség. Testalkata miatt csak Ogly G-nek becézzük egymás közt. Kb 200 kilós, amikor suliban van (ha nem túl másnapos ahhoz, hogy bejöjjön egyátalán) a sulival szemközt lévő kisbolt előtt üldögél, és általában egy bögréből rumot szürcsöl... Szóval Charlotte meg társai (kiskoreaiak, oroszok, meg istentudja milyen nemzetbeliek) is rácuppantak az almaborra, így nem igazán jutott sok belőle nekem. hi

vasárnap reggel van fél tizenkettő, és én már másfél órája ébren vagyok. Ennek az oka, hogy a tegnapi nap nagyrészét alvással töltöttem.

pénteken este ugyanis folytattuk a "verjük el az ösztöndíjat!" project realizációját. Nanjing legnépszerűbb szórakozóhelyén, a kollégiumunk előtti lépcsőn kezdtük partit, és egy kis japán almaborral oldottuk a második tanítási hét okozta feszültséget, meg sörrel. A Snow márkájú sör egész jó, egész olcsó (70ft). Majd itt üldögéltünk pár órát,a koreai, japán, orosz és angol elvtárssakkal. Utána az ángélusok elcipeltek minket valamilyen nagyon tré szórakozóhelyre, ahonnan menekültünk, s a nagy siettségben rohadtul eltévedtünk, így szinte Nanjing minden részét láttuk éjjel.

De a nagy meglepetés ekkor következett csak, hiszen miután nagy nehezen megérkeztünk elmentem fogatmosni, és talán az almabor "jótékony" hatásának, vagy a fáradtságnak betudhatóan ittam a csapvízből. Ez a csapvíz a kínaiak szerint teljesen tiszta és iható. Na én megcáfoltam ezt, mert másnap egész nap fostam, hánytam, így a nap nagy részét rövidtávfutással töltöttem a folyóson. Este pedig a drága kínai elektromosműveknek, hogyegyemakisszívüket köszönhetően kb egy órára teljes sötétségbe borult a kollégium (itt már fél hétkor tök sötét van).De a kollégium lépcsőjére sem tudtunk lemenni, hogy a sötéttől való félelmünket egy-egy üveg sörrel enyhítsük, mert amint az áram elment, megérkezett valami rohadt nagy zuhé. Tehát nem volt más választásom, elkezdtem nézni az X-aktákat (a szgépen hál istennek még volt kakaó). Ez a tök sötét épületben nem volt vicces, most megyek is kimosatni az ágyneműt. csá

Sziasztok a mai bejegyzést két részben rakom fel, mert hosszú lett, és egy bizonyos hossz után nem engedi megjelentetni. De én kifogtam az egész blog.hu szerkesztőségén, és egy csuda fondorlatos csellel megoldottam ezt a problémát. hahahaha (gonosz nevetés)

a címről - ez egy szám, amit nem szabad elfelejtenem.

Kedves olvasók!

Mivel hallottam, hogy rekordokat döntöget a blog látogatottsága elhatároztam, hogy sokat írok, hogy megörvendeztesselek titeket, meg azért is, hogy hazaérvén kinyomatassam és megjelentessem, és ebből gazdagodjak meg. Meg szerény is vagyok

A meggazdagodás - ha már felhoztam a témát, akkor folytatom. ma megkaptuk az ösztöndíjat.:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

azaz a suli csak egy bankkártyát adott nekünk vadiúj kínai bankszámlánkhoz, melyre rá is utaltak 3200 (azaz háromezerkettőszáz) yuan-t. A bankkártya egyébként úgy néz ki mint egy útlevél, csak kevesebb oldala van. De ezenkívül dettó ugyanolyan. Neki is láttunk az elverésének, hiszen dőzsöltünk, és mentünk azonnal a Vanilla sky nevű pizzázó műintézménybe, hogy együnk valami rendeset is, mert már napok óta csak menzán és szárazbagetten tengődtünk. Utána meg belejtettünk a városba, hogy telefont vegyünk. Röpke 7000-rt vettünk egy szép fekete telefont. (Anycall a márkája - aki már hallott róla valamit, az feltétlenül szóljon) Kínában csak egy mobilszolgáltató van, melynek neve roppant meglepő és fondorlatos módon China Telecom. Na szóval ennek a cégnek a tulajdonosának a(z egyke) lánya lesz egyszer majd a feleségem - persze ha nem állami kézben van a cuccos.

Utána mentünk SIM kártyát venni, ez sem volt egyszerű. Megkérdezték, hogy egy vagy kétszáz vagy még drágább telefonszámot szeretnénk... Ennek oka a számmisztika. pl a 4-es az rossz, a 8-as az jó. Amiben sok 4.es van az olcsó, amiben sok 8-as az drága. nekem hemzseg a négyesektől.