a tegnap elég érdekesen sikerült. Először is a "szexitancinéni" olvasás tanárunk közölte, hogy elhagy minket, és bemutatta az új tanárt. De előtte még megkérdeztem tőle, hoy van Nanjingban keresztény templom, mert az az evangélikus csoport hátha kíváncsi egyre, ő délután már íta is az sms-t, hogy hol vannak, és melyik busszal lehet odajutni (mondjuk a pontos címet, vagy hogy hol kell fel-és leszállni ezekről a buszokról, azt nem írta meg, -de mindegy, nem az eszéért szerettük), na szóval ebből az sms-ből buja sms-váltás bontakozott ki, egész délután küldözgettük egymásnak a kölcsönös jókívánságokat.
Aztán megtörtént életem legdrágább k'ksija. A gatyám farzsebébe rakom általában a szobanyitókártyát, azaz raktam eddig, mert tegnap miközben tornamutatványokat mutattam be a lyukon, valószínű a kártya kicsúszott és új életet kezdett a nanjing-i szennyvízhálózatban. 50 (!) yuanembe fájt ez a kis attrakció.
Aztán délután megérkeztek Lelléék (2 régi csoptárs), akik 15 órát vonatkoztak, hogy láthassanak minket, és ennek megfelelően elég kis kókadak voltak, de végül is hősiesen bírták a lépcsőn a dolgokat.
Szörnyű hír rázta meg a Xiyuan-t tegnapelőtt (szószerint). Ugye írtam, hogy Charotte csütörtökön villámlátogatást tett nálunk, és mint kiderült minden ismerősénél, mert annyira unatkozott. (nem lehetett semmi kis séta, mert 20 emeletes az egész, és ő mindenkit ismer, azaz mindenki ismeri őt) épp az egyik kis koreai barátjához ment (volna), de szegényem lezúgott a lépcsőn, és azóta nem tud ráállni az egyik lábára. Tegnap felmentünk hozzá meglátogatni, és nagy nehezen (0,15 másodprcnyi győzködés után meggyőztük, hogy a lépcsőre le tud jönni. Ahogy egy lábon végiugrált a maga kis 150 kilójával, egy pillanatra átéltem szegény Szecsuáni földrengésesek helyzetét. Utána pedig a Castle nevű szórakozóhelyre mentünk, ahol nagyon szar volt a zene, és egy részeg afrikai srác kinézte a Lellét, miután kb 20 perc próba után sem lehetett elrakni a gyereket (ha Lelle elment, akkor elkezdett nekem táncolni...) úgyhogy hazatértünk...
