Szombaton pihenni próbáltam, és már tizenegykor mnetem az ágyba, de a szépítő alvás megint nem jött össze, mert elkövettem azt a hibát, hogy megmondtam az angoloknak a szobánk számát, így amikor éjfélkor a folyósón feélhangzott Charlotte bariton nevetése, tudtam, hogy percek múlva kelni kell. És lám így is lett. Hosszasan beszélt rá (kb 2,5 percig) hogy most nekem azonnal le kell mennem a lépcsőre inni egy sört. Gergő hősiesen ellenállt, de én mentem. De Charlotte meggyőző (és néha testi) erejének köszönhetően, utána az angolokkal, meg egy cseh-vietnámi-angol csajjal még a Big Scarlet nevű remek kis lokálba is ellátogattunk, aminek törzsközönségét 50 éven felüli nyugati férfiak , és az őket kísérgető szép, és fiatal kínai lányok teszik ki. Miután megvettem eddigi (és valószínűleg hátralévő részének) legdrágább sörét (800 huf), egészen ötig roptam A-teens-re és Boney M-re, mert itt ez számít a kúl nyugati zenének. Majd utána betértünk egy kis vendéglőbe reggelizni, ahol hihetetlen dolog történt. Kínában nem úgy kell rendelni, mint otthon, hogy mindenki kér magának valamit, hanem a rizs az alap, és ha kérsz egy mondjuk húsételt, akkor közös tálat hoznak ki. Szóval, amikor az egyik angol rámutatott valami kajára az étlapon, amiben szerepelt a marha írásjegy, a legnagyobb meglepetésemre teljesen normális echte ungarische marhapörköltet hoztak ki. Én majdnem sírtam örömömben, meg bánatomban is, hogy ki a franc képes reggel fél hétkor merhapörköltet enni. Szóval így esett a nagy eset, hogy ott volt előttem a pörki (koviubi és noki nélkül), és ali ettem. De amit ettem, azt sem kellett volna. Másnap frissen és ébeeren, hajnalai délben keltem, és utána mentünk az ujgur bácsihoz ebédelni, ahol tekintélyes adag zöldséges tésztát tettem az arcomba. Amint megérkeztünk, újra kopogtak az ajtón, és láss csodát, megint a kis Charlotte volt az, hogy én előző nap mondtam, hogy nem ettem még az ő kedvenc helyén, így most akkor vele, meg pár angollal mennem kell. Gondoltam elkísérem őket, mert szép idő volt, és legalább sétálok meg ilynenek. Ráadásul mondtam neki, hoy amit eszik, azt én fizetem, mert előző nap, mivel "xsak egy sörre" ugrottam le, nem vittem sok pénzt, és kisegített. De ezt kár volt felajánlanom, mert nem gondoltam bele, mennyit is eszik egy Charlotte. Sokat. De rendes volt, mert hiába mondtan neki, hogy már ettem, kikért nekem is 4 baozit (itt más lesz mint a többi kétezerötszázhuszonhárom helyen - felkiátással), szóval azt is megettem. Pont olyan volt mint mindenhol máshol, ráadásul a rövid időn belül elfogyasztott többvagonnyi kaja rendesen megbosszultam az elpusztítását, ugyanis éjjel éreztem, hogy valami nicc rendben, és akkor megkezdődött a szenvedés. Egész éjjel görcsölt a hasam , majd hánytam és hasmenésem volt, alig aludtam valamit (ráadásul Gergő álmában valakinek valami paprikás kajáról mesélt - szokása álmában beszélni), így remek kis mutatványokat tudtam végrehajtani a lyukvécé fölött. Ma reggel, még mindig nem voltam pompásan, meg elég fáradt is voltam, így kivettem egy nap szabit, hogy regenerálódjak. Most már kezdek abszolút jól lenni, lezsámítva, hogy nincs étvágyam, ami nálam elég ritka egy jelenség.
megjegyzés:
miután hazaérek a következő ételekkel hagyjatok békén: RIZS, bárminemű tészta, kacsahús, gomba (ezt ezelőtt sem szerettem, de amikor kijöttem, akkor meg kellett szeretnem, de most más megint utálom) tojás, babcsíra, tofu, szójaszósz, és olaj, darálthús, és mindennemű töltött dolog - ezeket eddig megettem, de most már max a hajamra van kedvem kenni
megjegyzés 2:
ez egy megfigyelés. A kínaiak roppan leleményesek, hogy a sok papírpelenkával ne ártsanak a környzetnek, és a pénztárcájuknak, speciális gyermeknadrásot gyártanak, amiben az plusz, hogy hátul van rajta egy nagy lyuk. Először nem akartuk elhinni, hogy azért van ez ott, csak akkor bizonyosodtunk meg róla, amikor egyre töb gyereket láttunk, akik ezen a lyukon kerszetül pottyantanak, lehetőleg minél forgalmasabb helyre-
harmadik megjegyzés a 152-es busz leírása, de erről majd máskor
