Harmadik nap reggel, a húsos baozi után elkúsztunk a vasútállomásra, hogy elmenjünk Suzhouba. A vonatút remek volt, megint az expresszel mentünk, de csak állóhelyre kaptunk már csak jegyet, így álltunk, de nem volt probléma, mert a 80km-es utat fél óra alatt megtettük. Ezt is azzal töltöttük, hogy a vonaton ülő gyerekeket szórakoztattuk, akik visítva röhögtek rajtunk. Szüleik meg súgták a fülükbe, hogy miket kérdezzenek meg tőlünk, mert ők nem merték felvállalni, de nekik is nagyon bejöttünk. Az egész kupé rajtunk röhögött, de nem gonoszan, hanem, mert tetszett nekik a szitáció.

 Már ekkor szó volt róla, hogy a Suzhouban tervezett két éjszaka anyagi kondíciónkat és fáradtsági állapotunkat tekintve sok lesz, de mire megérkeztünk (11 körül), arra jutottunk, hogy még aznap éjjel hazamegyünk. De már csak egy vonatra volt jegy egy nem expressz, hanem normális gyorsvonatra, ami hajnali egykor indult, és 3 órát ment. Majd bevetettük magunkat Suzhouba.

Suzhout régen fontos kereskedelmi város volt, mert itt van Nagy csatorna.

Régen a következő mondások éltek: „Suzhou a kelet Velencéje”, „kertek városa”, ami az égben a mennyország, az lent Suzhou és Hangzhou (erre pontosan nem emlékszem, de valami hasonló). Na szóval ezek mind baromságok, mert ez a város nem ilyen van egy-két csatorna az igaz, de nem nagy szám, az épületek teljesen semmilyenek. És a híres Suzhoui kertek is teljeseb elhanyagolt kis parkok, amilyenek otthon is vannak. Az érdekes egy templom volt. A belépők rohadt drágák errefelé, de ez megérte a huszonöt yuan-es árat. Egy kb 3 méteres kövér Buddha szobor volt a kert közepén, a háta mögött egy kb 10 emeletes pagoda, előtte meg bazár. Érdekes volt, hogy buddhista templom kertjében miért lehet fából kifaragott pisztolyt, földön mászó felhúztató, és tüzelő kommandóst meg ilyeneket venni, de ez megint csak egy kínai jellegzetesség. Miután megmásztuk a pagodát (nem egyszerű sport a pagodamászás), láttuk, hogy ez a város nem nagy szám, lemásztunk (legalább akkora munka, mint felmászni, mert a kb. 40 centis lépcsőn egyszerre van le és felfelé forgalom). Utána bementünk a szentélybe, ami ugyanolyan volt, mint a taoista templom, csak más alakok ültek az asztalon, és sokkal több volt a turista. Aztán megnéztük a templom kertjét is, de nem volt nagy szám, én főleg a tóban úszó teknősökkel, és a pagoda kerítésén, egy Buddha szobor előtt fekvő kövér macskával (aki teljesen közömbösen fogadta a simogatásomat, megbékélve a világgal – buddhamacska:D) foglalkoztam.

Utána bementünk a régi városrészbe, ami teljesen unalmas és egyhangú, nem értem miért van mindenki ennyire oda érte. A délután későbbi részén riksáztunk egyet. A bácsit megkérdeztük, hogy merre kell elmenni egy parkba, erre ő azt mondta, hogy 25-ért elvisz minket. Mi örültünk, hogy ennyiért részese lehetünk e kínai kultúra egy részének. Hát tényleg részesei lettünk a kínai kultúra legjelentősebb szegmentjének, a külföldiek lehúzásának. Körbe vitt minket a városon , majd letett az indulási ponttal szemben az utca másik oldalán.

Ráadásul kijelentette, hogy akkor fejenként lesz 25, ami már elég szép összeg, ráadásul, amikor odaadtuk neki az 50-et jelenetet rendezett, hogy nem kap borravalót, így egy tízessel megtoldva odaadtuk a pénzt, és elsompolyogtunk. Utána a bevásárló negyedben sétálgattunk (a jó cuccok drágábbak, mint otthon), majd egy kis parkban elfogyasztottunk egy kis sört, és sétáltunk a Nagy csatorna mellett. Itt találkoztunk egy csapat öregasszonnyal, akik egy parkban popzenére táncoltak formációban, kicsit néztük ezt a speciális fajtáját az asszonytornának,de szegények annyira zavarba jöttek, hogy el kellett mennünk. Kb fél órával később meg belefutottunk egy csapat zenére tájcsizó mamira-papira, de ez már nem volt olyan látványos. Habár ez viccesnek tűnik, nekem tetszik, hogy itt ilyeneket csinálnak az emberek.

Aztán lassan visszamentünk vasútra, ahol 10-kor zárt a csomagmegőrző, így még 3 óránk volt vonatindulásig, amit KFC-ben, illetve a váró padlóján alva töltöttünk el.(nem kis közönségünk volt). A vonatra való felszállás megint egy második világháborús frontot idézett, ráadásul ekkor jöttünk rá, hogy a kisasszony a jegyvásárlásnál, minden kérdés nélkül első osztályra adott jegyet) Gergő a vonat felső szintjén én az alsón kaptam jegyet (emeletes vonat volt ugyanis) így egy kedves kínaival szemben és egy másik mellett utaztam. A mellettem ülő álmában rám dőlt, erre, a szembeülő felállt, felkeltette, megmondta neki, hogy inkább üljön át az ő helyére, hogy ne zavarjon engem, ő meg elment a vonat másik végébe. Ezt a nemes gesztust azzal háláltam meg, hogy a fűtőberendezést takaró vaslapot lerúgtam véletlenül, aminek akkora hangja volt, hogy az addig (kb 100 fő) alvó kínai mind felébredt. Érkezés után taxit fogtunk, azaz a taxi fogott minket, aki azt hitte, hogy valami amerikaiak lehetünk, mert a rendes ár kb ötszöröséért akart volna elvinni minket. Miután találtunk egy rendes taxist, elmentünk a kollégiumba, (már reggel fél öt volt), és konstatáltuk, hogy a szobánkat nyitó mágneskártyák nem működnek, így riadóztattuk a személyzetet, akik az irodákban aludtak. Ekkor nem voltunk a Xiyuan szálló kedvenc vendégei, de 5re bejutottunk szobába, és kalandos utunk véget ért.