Második nap korán keltünk egy jó kis európai reggeli (és KÁVÉ) reményben, de leérve az étkezőbe tapasztaltuk, hogy az egyetlen kulináris híd az otthoni és kinti ízek közt a narancsjuice-nak álcázott Jaffa szörp. Tehát megint húsos baozi képezte az étkezés jelentős részét. Utána a hostel busza elvitt bennünket Shanghai óvárosába, ami megint csak „überbrutál szupijó” volt. Itt tényleg csak ilyen igazi archaikus kínai épületek voltak, meg drága boltok, meg sok ember meg dögszag. Tényleg a látvány az nagyon szép volt, csak az összképet rontotta, hogy orrfacsaró hullaszag volt mindenhol, amit -mint később kiderült, hogy a helyben grillezett kis fanyársakra felhúzott kis polipcsápok okoztak, amik sülés közben ilyen „illatokat” árasztanak. Nincs annál hervasztóbb látvány, amikor ez szép és igényes kínai csaj (mert Shanghaiban ilyen is van – bezony), áll és szája széléből meg kilóg egy kis polipkar.

Az óváros után jött a „kínai negyed” ócska cuccokkal, alkudni való árukkal, és kosszal. Rengeteg élménnyel és egy Mao Zedongos táskával gazdagabban (70-ről 30-ra vittem le az árat, de sztem még mindig ők jártak jól) elhagytuk ezt a remek ki környéket.

Majd találtunk egy taoista templomot. Bementünk és rengetek kultúrával feltöltődtünk.:D

De tényleg érdekes volt, sok kis szentély volt, mindegyikben más istenszobrok ültek, (általában egy emelvényen 3), a főszentélyben meg ezenkívül a falak mentén más taoista alakok szobrai figyeltek. A templomudvarban egy család épp áldozatot mutatott be. Füstölőket, meg papírpénzt égettek a központi oltáron, és a négy égtáj felé hajolgattak.

Ezt a kulturális sokkot nem akartuk fokozni valami kínai borzalommal, így betértünk egy olasz étterembe, és megebédeltünk, hogy legyen erőnk a további megpróbáltatásokhoz. Ekkor találkoztunk egy német házaspárral, (az jó Kínában, hogy a fehérek úgy örülnek egymásnak, ha találkoznak itt, mint majom a farkának, és azonnal leállnak beszélni). Szóval ezek a németek valójába svájciak voltak, és itt utazgattak, de az asszonynak nem igazán jöhetett be a Mennyei birodalom, mert szabályosan részvétet kívánt, amikor meghallotta, hogy még 11 hónapig itt vagyunk. Ezen a napon volt okt 1, a nagy ünnep is, ami mondjuk az utcán annyira nem volt feltűnő, leszámítva a lampionokat, és zászlókat. Az utcák meg amúgy is mindig tele vannak emberekkel, úgyhogy azon már nem fért volna el az ünneplő tömeg. A metróban vállt azonban igazán érdekessé a dolog. A metrózás amúgy sem a kínaiak erőssége, hiszen egykét dologgal nincsenek tisztában. A kedvencem, az hogy nem várják meg, amíg a leszálló utasok leszállnak, hanem elkezdenek befelé tódulni a vagonba, így komoly testi erő kell ahhoz, hogy valahogy kiszabadulj, mert ha nem vagy ügyes, könnyen fenn maradsz. A legrosszabbak az öregek, akik ezek mellett még üvöltenek, köpnek (bár ezt mindenki mindenhol csinálja), és pofozkodnak is. Egyik átszállásnál a mozgólépcsőről láttam, hogy komolyan összeverekedtek, hogy ki férjen fel, és ki ne, az amúgy fél percenként közlekedő vonatra.

Ezután hazatértünk és egy goodnight sör után lőttük a pizsit.